Kihagyható előszó

Bár gondoltam rá hogy részletesen kellene írni erről, de később elvetettem, merthát kinek mi köze van egy másik ember kapcsolati/emberi hiányosságaihoz, meg hát valószínűleg nem tudok megmenteni másokat egy pszichopata viselkedésétől mégha le is írjuk, hogy R. Katalin, valószínű nem dobja ki a google elégszer, meg nyilván mindent letagad.

Valóban senkinek semmi köze, hogy egy kapcsolat miért ért véget, a hibás 100%-ban ő volt, ez elismerésre is került és én ennek ellenére is próbáltam a normális hozzáállást mindenkor megtenni, bár erre nem volt szükség.
Július végén lefoglaltunk kettesben egy olasz utat, bár engem nem igazán vonzott soha Olaszország, de ebből kivételt képez a Como-i tó része és hát a repjegyolcsóságok miatt egy Szardiniás kiegészítésre is rá lett bólintva, végülis tenger, annyira nem lehet rossz. Rá egy hétre szakítottunk, úgy, hogy az utazás már be volt fizetve (több más mellett) és nem lehetett lemondani csak a teljes pénz elúszásával. Mivel még ezután is fenn lehet tartani baráti és főleg barátinál kevesebb, de útitársnak elég viszonyt így igazából magát az utat nem veszélyeztette, max a programok egy része más. Alig pár hétre az indulástól viszont közölte a leányzó, hogy mivel neki elég volt ez a pár hét, hogy nem is az első lehetségessel, de úgymond "kapcsolatba" került, így részéről nem jön, vagy jöjjön, vagy nem, vagy mi legyen? Mondom menjetek ti, nem, nem lehet, nincs pénze, mondom, menjünk mi, nem nem lehet, hogy adná ki magát. Mondom menjek én? Ki tudja. Több válasz nem érkezett, mert bevett módi a pszichopata viselkedés és már korábban is ez volt a taktika, írhatsz bármit ő nem válaszol. Így aztán fogalmam sem volt ki kivel megy és mikor, úgyanúgy benne volt, hogy megjelenik a reptéren, vagy ha találtam volna másik utazótársat, akkor őt kitúrva. Semmit nem lehetett tudni. Sok keresgélés után végülis fel lett adva és egyedül mentem, bár így az egyik szállásnál módosítani kellett és egyágyas felárat kellett fizetnem, szóval máris 10.000 ft veszteség.
Hetek alatt minden meg lett tervezve és azt kell mondanom a legflottabbul menő kirándulás volt. Egészen addig.

Első nap.

Kettőkor kelés, kibumszlizás, go Milán és ott is a pszichiátria. Sikerült ott foglalni két éjszakára szobát. Azt mondták, már nem pszichiátria, de igazából az egyik épületszárnyban még mindig fehér köppenyesek dolgoztak emebben meg a felmosófiú és hasonló mind szellemileg zokni volt ,szóval gyanítom, hogy csak kiraktak egy hostel táblát.
Milánóba nem megy senki mert nincs ott semmi, ez tény. A legcsúnyább olasz városnak írják le még a túristakönyvek is, de azért próbáltunk csellengeni egy keveset délután. Végülis találtunk egy dómot, pár templomot, egy várat és voltam akváriumban és egy bazinagy temetőben is. További érdekesség, hogy az útvonal, bár kb. 9-10 km-es volt, nem keresztezte egy db. étterem, gyorsétterem útját sem, komolyan egy gyroszost sem láttam és semmit, ahol 10 euró alatt enni lehetne. Hozzátéve, hogy boltot sem, csak egy Billa volt összevissza. Namost egy túrista Pesten nem tud úgy megtenni 100 métert, hogy ne lenne két gyroszos és három ábécé, szóval kicsit furcsa volt, meg nap végére éhes is lettem:)

Második nap

A második nap volt a Comó-i tóra félretéve és, hogy az egész tavat abszolváljuk ismét korán keléssel indítottunk majd irány a vasút. Itt mire találtam egy jegyellenőrzőgépet, addigra pont fél percem volt a vonatra, amire felugrottam és irány Comó. Egy óra múlva már ott is voltam és bár még korán volt és köd, de a felvonó már járt, úgyhogy gyors oda séta, majd vele fel, majd pár kép fenntről, majd irány le, bár a jegyem valami miatt itt már érvénytelen volt, úgyhogy olasz bácsi tanácsára jól át kellett másznom a szigorú kapun. Gyors le és mivel így már elment a hajó, így buszra szálltam, amivel irány Lenno. Itt rövid bolyongás után megtaláltam a vizitaxit, ami menni a Villa Balbanello-hoz. Minden fél órában. De miután  a minden fél óra is eltelt, és kiderült, hogy a netes infóval ellentétben gyalog is oda lehet menni, így gyors átmásztunk a dombon és már ott is voltunk a Villánál. Ami meg úgye azért kellett, mert ez a Naboo palace a Star Wars II-ben meg itt pihen Bond a Casino Royale végén. Abszolút hozta az elvártakat, nagyon szép kert. Innen vissza Lennoba majd kiderült, hogy ugyanannyiba kerül a hajókázás bizonyos km-re, tehát tök felesleges buszoznom egy helyre majd onnan át ide, mert az a hajó ugyanannyi, mintha megyek vele vagy egy órát. Hát mentem. Szóval hajókázás a tavon szintén szuper program. Varennában kötöttem ki, ahol elvileg egy vár lett volna, de azt valahogy nem sikerült megtalálni, így csak kóvályogtam a parton, majd mivel a vasútállomást viszont megtaláltam és 7 perc múlva jött is a vonat, így naná, hogy mentem vissza Milánóba. Pihi a délután/este maradék részében.

Harmadik nap

Ez is utazós nap volt, el kellett jutni Milánóból Palauba Olbián keresztül. Szóval reggel be a városba, ki Malpensára, el Olbiába onnan be busszal a városba onnan meg távolsági busszal Palauba. Valahogy mégis jobb voltam, mint az elvárt, így nem a későbbi és nem is az időben jövő busszra, hanem már a korábbi buszra felkerültem, persze ehhez kellett, hogy 10 perccel előbb érjünk és 10 perc alatt a gépből egy buszra kerüljek, úgy, hogy közben még jegyet is kell venni. De sikerült minden csisszre. És hát már a buszból is látszott, hogy fantasztikus a táj és tök jó képeket lehetne csinálni, ha az ember nem busszal és cuccal van.
A szállásnál sem volt semmi gond egy egész kis villát adtak, nagyobb, mint a lakásom, két db terasszal, konyhával, mindennel. Mivel egész nap nem nagyon sikerült enni, így még visszatrappoltam a vaksötétben az 1 km-re lévő pizzázóba egy pizzáért, de szerencsére visszataláltam vele, pedig tényleg nem lehetett semmit látni.

Negyedik nap

Ezt a napot a könyék felfedezésére szántam, igen korán felkeltem, átvágtam a szállás előtt elterülő pici erdőn és máris a parton voltam, ahol csak pár percet kellett várni a napfelkeltére.
Eztán irány Capo d'orso, a medveszikla, ami Palautól olyan 2,5 km-re van, szóval egy kellemes séta, bár a távolban már vihar tombolt. Nyitásra oda is értem (merthogy fizetni kell a sziklákért is) és egy tényleg egész jó kis sziklapark volt, rengeteg lépcsővel, szinttel és jóféle sziklaképződményekkel. És persze én voltam egyedül, ami külön extra, de ez végkísért az utazás során, szóval utaztam egyedül távolsági buszon, helyi járaton, itt is egyedül voltam és úgy kb. az alapelv az volt, hogy egyrészt egy strandon kétszer nem fürdünk, másrészt ha lehet csak olyan strandon fürdünk, ahol csak én vagyok. Előbbi teljesült és össze is jött vagy 5-6 strand, utóbbi is az utolsó nap kivételével, amikor direktstrandolás volt a program.
Visszatérve még egy városnézés, de ott tényleg nincs semmi, szóval kb. ugyanazt néztem meg sokszor naponta. Eztán pihi, ami kicsit el is húzódott, mert ezek sziesztáznak, így nem tudtam bicajt kölcsönözni csak délután négykor. Viszont a vár 5:20-kor zárt, de gondoltam elég lesz az idő megtalálni meg 4-5 km-t tekerni. Sajna nem volt elég, a vár nem lett meg, bár a távolban látszott, de valahogy minden út zsákutca lett, szóval nó vár.

Ötödök nap

Ez a nap ment pocsékba. A városban már több program nem akadt, távolabbra csak reggel mentek volna buszok, viszont erre a napra hajókázás lett beiktatva így ki is mentem 9-re a 10-es hajóhoz, de mindkét hajó közölte, hogy már lefoglalták őket, így nem lehet velük menni. Hogy ne menjen teljes pocsékba a vasárnap így komppal mentem át La Maddalenába, de egyrészt drága volt a komp jegy, mert hétvégén drágább, másrészt LaMaddalenán nincs semmi, viszont így is elkéstem a fél órával később visszajövő hajót így egy órát még ott kellett várakoznom nézni ki a fejemből, de tényleg baromira untam. Szállásra visszafelé még megálltam egy új strandnál, aztán pihi a szobába egész nap más megoldást nem találva.

Hatodik nap

Mivel már nem kockáztathattam, így e napra már korán elindultam és busszal Santa Teressába hajtottam ezeregy diákkal. Volt terv és alternatív terv is. Előbbi Bonifácció és Korzika, utóbbi egy bazinagy túra. Mivel az iskolajárat előbb jött így még volt időm kicsit sétálni a városba és jól el is tévedtem, így nem is találtam meg a kompkikötőt, vagyis valószínű ott voltam csak a komp nem, majd utána a kikötőbe mentem, ahol meg nem is férne el komp, szóval ez elmaradt így jöhetett a B terv és Capo Testa.
Capo testa egy útnyi vastag összekötetéssel rendelkező félsziget a várostól 4-5 km-re hegyen-völgyön át.
Nekiindultam és már egy fél óra alatt találtam egy kiállítást, ahol az Óriások sírját meg ókori faluromokat lehetett megnézni aktívan működő régészekkel. Innen úton majd úttalan úton folytattam az utat és pár romos épület miatt jópár tüskés bokron keresztül is kellett vágnom, így tényleg mire a hídszerűséghez értem már tiszta vércsíkos volt a lábam, de végülis kit érdekel? Itt is volt pár privát strand, de túl sok sünivel és sziklás vízalatti ormokkal, szóval végülis csak lábat mostam a megállóban. Átérve Capo Testára viszont már teljesen más volt a táj, mindenütt óriás kavicsok voltak, úgyhogy jó órákat töltöttem ezekről le és felugrálva gyakorlatilag part mentén megkerülve a félsziget felét. Itt is volt privátstrandolás és hát emberrel sem találkoztam nagyon. Egy veszélyesebb útszakasz után viszont az ösvény mindkét folytatása Privát le volt kerítve, így nem volt mit tenni, mint arra továbbmenni, majd mivel tényleg egy villa kertjébe kötöttem ki, egy két méteres kőkerítésen átmászni. Ekkor már igencsak fáradt voltam, dehát a világítótoronyig csak el kellett baktatnom. És utána persze vég az úton vissza a félszigetről a városba jó 6-8 km-en keresztül, de végülis eznap legalább távolság és lépéscsúcsot döntöttem, a program szerint 41 ezer fölöttivel zártunk.

Hetedik nap

Az utolsó nap újra megpróbáltam a LaMaddalenás programot és most siker koronázta, tehát sikerült feljutnom egy hajóra.
Egész napos hajózás volt szigetről-szigetre és meg-megállva strandolni. Kicsit ennél azért többet vártam volna, de az első állomáson tényleg igen szép homokos-sziklás öbölben lehetett fürdeni, az tényleg érdekes volt. Aztán megint megálltak rá fél órával, hogy most a hajóról lehet fürödni, mondom ahhoz én még mindig nedves vagyok, felesleges. Aztán megint kikötöttünk egy nem túl szép, de egészen másfajta (hagyományos) strandnál ott megint áztattam magam. Közben elmentünk a rózsaszín strandnál is, ami elvileg rózsaszín és nem lehet kikötni, de nem láttam rózsaszínnek, csak láttuk az egyetlen embert, aki ott él, hogy nehogy kikössenek mások, izgi. Végül kikötöttünk LaMaddalenán, ahol már egyszer unatkoztam és így unatkoztam ott megint egyet, majd indultunk vissza és akkor már láttunk delfineket is a tengerben, de igazából már mentem volna haza.

Nyolcadik nap

Reggel korán kelés (4), majd busszal be Olbiába, jegyvásárlás, ki a reptérre. Ahol az összes easyjet gépnél már a canceled villogott.
No, mondom ilyenkor mi van.
Közölték, hogy hát, hogyhogy nem tudtam (mert köcsög ex aki megkapta két hete az sms-t, nem közölte, hadd bukjak el mindent) és, hogy akkor vagy tudok venni 150-200 euróét éjjelre egy jegyet és éjszakázok Milánóba, majd holnap reggel már megy egy gép és akkor arra megintcsak ennyi a jegy, de hazajutok 3-400 euróból és mehetek kirándulni este, avagy holnapután jön egy új gép, addig adnak szállást. Mondom, oké, legyen ez utóbbi. Persze mindez úgy két óra párbeszéd és telefonálgatások (a telefonszámlám lazán megkétszereződőtt) és stressz-stressz-stressz árán.
Akkor elvittek egy hotelbe a nagy semmi közepére és kis zűrök után pihenhettem, majd elkezdődőtt a napi 7-8 óra netezés, hogy, hogy a rossebbe tudnék én mégis másnap valahogy haza vagy Dubrovnikba vagy Mostarba menni busszal, vonattal, repülővel, bármivel. Nem volt megoldás. Ígyhát maradt, hogy pénteken megyek és ezzel zárult is a nap.

Kilencedik nap

Folytatódott a nyolcadik nap, közben a wizzair még drágított a jegyeken, így kisakkozva csak az maradt, hogy hagyom úszni a jegyet Milánóíg és helyette veszek egy jegyet Bécsig onnan meg busszal már haza lehet jönni. Persze másnap. Viszont így már nem volt reggel taxi 11-re vagyis fél 6-ra kellett volna, úgyhogy még azt át kellett rakatni, ehhez kellett egy rakat ember, ha nekem és a szállodának sincs egy db papírja sem, hogy én ki vagyok, mit akarok stb-stb, csak egy másnapi jegy, de szerencsére emlékeztem a keresztnevére a reptér security-nek, úgyhogy estére el lett intézve ez is.
Persze mindez 30 percenkénti gépezéssel, nyomtatással és közben már le is tiltották a hitelkártyám, merthát nem vásárolhat az ember 35.000-ért, ott, ahol soha sem járt. Úgyhogy tiltás volt utána rajta két hétig, én meg majd lassan mehetek befizetni az összes számlát egyesével, mert nem vonódtak.
Azért ha már Olbiában voltam persze elmentem egyet sétálni is, de tényleg kiderült, hogy nagyon kicsi település, nagyon szegényes és nincs itt semmi. Megnéztem két templomot és elköltöttem a maradék 3,78 eurómat, majd délután már pihenhettem és másnap már irány haza.

Tizedik nap

Kettőkor keltem, mert nem igazán tudtam aludni, majd taxi kivitt és fél órás késéssel indult is a repülő, ami csak azért gáz, mert Bécsben a leszállás és csomagmegtalálás kikecmergés és stb-re volt 55 percem. Ennek ellenére valahogy behozta a gép a késést, simán elértem a csatlakozást és fél 3-ra már Pesten voltam. Végre!

Útózönge

Hazaérve persze folytatódott a csőtörésféleség (még mindig tart), a fogászom azt mondta, hogy ki kell szedni a bölcsességfogamat (áucs előre is) és további apróbb hülyeségek.
Persze a 80.000 mínuszt próbáltam valamennyire csökkenteni és írtam a biztosítónak, az easyjetnek, a reptérnek, mindenkinek. A biztosító nem fizet ilyen esetben, hisz a biztosítók nem fizetnek semmilyen esetben. Az easyjet nem fizet, mert nem ő sztrájkolt, hanem a repülőgép alkalmazottak meg különben is már visszautaltak 37 eurót, jah, hogy nem az én kártyámra, jah, hogy a pszichopata lenyúlta az egész pénzt, holott neki a veszteségei választás kérdése volt és ott se volt, de azért lenyúlta és kérésre sem utalta át. És az elmaradt utazásom árát sem utalták vissza, mert nem lehet (persze), szóval azt kénytelen voltam olcsóbban eladni és bevállalni a bukást.