Mivel már nagyon viszketett, hogy november óta nem voltam 100 km-nél messzebb és már az is vész megoldás volt, most meg, úgy összeszínezték a térképet fent, hogy sok lehetősége nem maradt az embernek, így lett Rodosz, ami alapesetben nem lett volna soha, mert hát nincs ott semmi, minek mennék oda. De 2 órára van, zöld és van tenger, szóval ez lett. Sajnos egyedül, de hát ezt meg kell szokni.

1. nap.

Még bejöttem, és dolgoztam, mint ahogy szoktam, aztán haza, utolsó simítás és ki a reptérre. A reptér továbbra is üres, a gépen azért már voltak. Este repültem és még estébb értem, volt transzferem, ha nem is a szállodánál tett le, de betaláltam, aztán az ágyba kb éjfélre.

2. nap

Covid miatt nem volt étterem, bár erről nem szóltak előre, ellenben kis doboz volt, ha benne nem is túl sok vagy változatos reggelivel. Ezt kicsit később hozták, mint kértem, gyors befaltam, fogtam a táskám és irány a város. Vagyis előbb az óváros, ami térképről már gyanús volt, és be is igazolódott, hogy bár elég nagy, vég van kerítve várfallal, várárokkal. Na, nekem sikerült betévednem a vár helyett a várárokba. Ez azzal járt, hogy örök kárhozatra ítéltettem, mert onnan se ki se be, gyakorlatilag a fél várost kerültem egy elhagyatott várárokba, jártam közben teljes sötétséges várlabirintusfélébe is, míg végre jött egy lépcső és kiszabadultam. Utána már jó volt:) Ellenben sokminden néznivaló így sem volt, egy utca, egy kapu, aztán irány északi irányba a parton a kolosszus hűlt helyére majd vissza a szállásra és délután még kiugrottam megfürödni a nem túl élvezetes strandféleséget, ami egy fel/lejáró nélküli medencében leledzett, de hát végre vízben:)

 3. nap
Mivel tényleg azért választottam azt a szállodát, mert tetszett a medence mellett a kis bebújók és odaképzeltem magam olvasva így reggeli után még lementem és bár hideg volt a víz belementem aztán még olvasgattam 30-40 percet aztán újra séta le a buszállomáshoz és onnan el Falirakiba. Itt volt a második bázis. Sajnos wi-fi nem járt, pedig írták, és nem is 3 méterre volt a parttol, hanem vagy 5 percre, de amúgy tengerre nézett, szóval nem volt rossz. Asszem mást nem is nagyon csináltam aznap, egyszer kimentem felfedezni a tengert ami nem homokos hanem sziklás volt, összefüggő sziklamező, de annak is megvan a bája, szóval eltornázgattam én azokon átmászva beljebb kerülve:)

4. nap

 Lementem az első busszal Lindoszba, ami a legdélebbi állomás. Itt egy akropolisz volt a hegyen, de olyan hegyen, hogy előbb le kellett menni a völgybe és úgy a hegyen, ami nem tűnt ésszerűnek, meg hát minek menjünk fel valahova, ami lentről jó. Persze lentről sem jó, legalábbis abból a szögből, út közben volt egy kanyar, na onnan néz ki jól. Ellenben voltak fehér házas labirintusszerű város és azon keresztül lementem az öbölbe, ami szintén sziklás, csak nem strandszerű, hanem tényleg mély víz és alatta meg közben vannak óriási sziklák, ott fürödtem egy jót, aztán ettem egy gyroszt és mentem is vissza. Délután meg a helyi strandra mentem még ki fürödni, szigorúan amikor már a nap lefelé ment, mert már az előző fürdés is vörössé tett, de szerencsére az egész utazást megúsztam igazi leégés nélkül.

5. nap

Ma fürdős nap volt. Busszal elmentem a nem oly messzi Anthony Queen-öbölbe, ahol két öböl is van. A színészről elnevezett elég zsúfolt és teljesen köves volt, a másik homokosabb, de annak a másik oldalán meg szikláról lehetett belemenni a mélybe, inkább azt választottam. Aztán a homokos partnál ebéddel bevártam a vissza buszt és go, délután meg a saját strandon voltam egyszer kint, de nagyrészt pihi, olvasgatás, ilyesmi.

6. nap
Ma a Seven Springs nevű hely volt terítéken. Igazából képekről nem volt meggyőző, de kb. mindenki top3 helynek rakta a szigeten, meg muszáj megnézni, hát legyen. Kb. 15 km-re volt, kb egy óra alatt odaért a busz. Vagyis nem oda, hanem a egy behajtóba, ahol írták, hogy ott van a hegyen a Seven Springs. Szóval felmásztam a hegyre. Aztán az erdőben volt egy folyó, ami egy szűk alagúthoz vezetet, ezen keresztül lehetett eljutni a forráshoz. Ez tényleg szűk volt, mindkét vállamat horzsolta, fejem lehúzva, 100% sötétség, előbb bokáig majd comb fölé érő jéghideg víz és mögötted meg üvöltő külföldiek. De igazából ez a varázsa azt mondják. Ezzel nem is volt baj, nem élmény, de ha ez kell az élményhez, belefér. Aztán kiértünk és nem volt ott semmi. Volt egy műzuhatag, ami általában az út mellett szokott lenni és ember nem áll meg, hogy megnézze és csak azért van ott, mert így lehetett műszakilag megoldani. Ennyi, ezt nézték az emberek. Aztán visszamentem ott megint csak egy étterem volt és minivizesésekkel, de igazából, ahogy ezt Visgrádon sem, itt sem fotoztam le, mert tényleg nem látványosság, az ember bármilyen közepes túrán lát ilyet. És ennyi és aztán két óra várás a buszra. Teljesen semmi hely (sajnos a sziget nagyrésze ilyen).
Délután a golden hour-ba lementem újra a strandra és még messzebb elmerészkedtem, elég szép sziklaformációkat lehetett látni.

7. nap
Mivel semmi jobbat nem sikerült kitalálnom, így ma felfedeztem végre a helyet, ahol megszálltam. Faliraki teljesen szélén voltam, de egy 4-5 km-es körben be is lehetett járni a város belső részét. Egy kis parti templommal kezdtem, aztán megfürödtem egy sokkal jobb beach-en, mint eddig, aztán felsétáltam egy másik, nagyobb templomig, közben ettem egy gyroszt majd vissza. Sok látvány nem volt, de ezzel is el lehetett lőni pár órát.

8. nap
A repülő csak éjjel indult, a szállást 11-ig el kellett hagyni, vagy 20 euró. Ez is egy verzió lett volna, de végül 35 helyett 25-ért láttam egy hajókirándulást, ellenben már zárva volt az iroda, így reggel az első busszal visszamentem Rodosz city-be. Vagyis majdnem nem, mert a busz ment szépen tovább a főúton és be se kanyarodott az én mellékutas megállómba, szóval integettem, szaladtam, míg megállt. Aztán ahogy leszálltam és a kikötőbe értem láttam, hogy a hajóm mellett van egy másik ami meg épp indul, kérdeztem őket mennyi, az is 25 mondom, akkor uzsgyi. Szóval még utolsóként felugrottam, 1 perc és már indult is. A cél Symi sziget volt, az én célom meg, hogy estig kitartson:) Előbb egy monostor szerűségnél álltunk meg, egy kikötő, egy templom, egy óra, de a belső freskók tényleg elég érdekesek voltak. Aztán megkerültük a szigetet és gondolom az egyetlen városban kötöttünk ki. Symi városa meg szép, színes házak vég a domboldalban, látványos. Ellenben kevés. Elmentem egy irányban, pár szintet feljebb mentem, vissza a túloldalra, bóklásztam, megettem a legdrágább étkemet, ettem rá egy fagyit és vártam, hogy induljunk vissza. Onnan meg ki a reptérre és vissza Pestre.

Elég is volt igazából. Akkor azt mondtam volna, hogy nem érte meg, merthát egyágyasban nem olcsó, a kaja nem olcsó, spórólósan akár Thaiföld is kijön ennyiből, nem spórólósan csak egy repjegy és hát abszolút nincs semmi Rodoszon. De mennem kellett, mert már nagyon be volt ragadva minden a vírushelyzet miatt, nem bírom én, hogy nem hagyhatom el sokáig a várost és hát aztán egy hétre rá újra lezárták a határokat, szóval még jó, hogy elmentem, mert most már nem is mehetnék. Azért még nincs eldöntve, hogy idén most utoljára, de sajnos a szülinévnapos Svájcot biztos keresztbe húzták a kis ésszerűtlenek. Tudom, én vagyok a hülye, miért nem valami jó kis tömegrendezvényt választottam szülinapomra, miért a tiszta levegőn és hegyekbe bóklászást kevés emberrel, gondolkodjak már, hát egy jó kis foci mennyivel jobb pártízezer üvöltő emberrel. Meg még vírusszempontból is, ha más nem. De talán ha kifizetem a miértnemjónekedabalaton különadót, akkor még talán októberben valami összejöhet, igazából kevés nagyobb vírusgóc van, mint itthon maradni, csak ha van eszük ők tényleg zárnak előlünk.