Előkészületek

Idén voltam első alkalommal Ázsiában már tavasszal, amennyiben ér, hogy átmentünk Isztanbulban a hídon, sőt ott a reptér, de hát az nem a távol kelet még, ahogy Dubai is nekem inkább Afrika, mint Ázsia.

Aztán sokáig úgy volt, hogy azzal a pár nappal le is zárul idén a kirándulási időszak és beragad vagy két hét szabadság, de aztán jött egy kis plusz meló, meg hát van hitelkártyánk, így az Excel azt írta, hogy elvileg össze lehet hozni még egy drágábbat is, főleg, hogy november-decemberbe már olcsó helyre nem lehet menni, hisz ott ugyanolyan hideg van, mint itt, pláne ha nem síelek.

A távoliakból meg ugye mindig Ázsia vagy az USA jöhet szóba, de az USA még mindig jóval drágább, mint Ázsia (egy hét New York három négyzetméteres szobába zsúfolódva és csak nézelődve sem valószínű kijött volna, mint, amiből kijön 2 hét aktív Ázsia vagy akár két hónap strandolás ugyanott), és hát a döntést az akciós repjegyek adták meg, ahogy összejött annyi, amiből a repjegy kijön, már csak az akciót kellett várni, aztán meg a többit ráérünk hónapokkal később kifizetni, mindig amennyi van.

És bár elkéstem egy igen remek hongkongi repjegyet, a következő akciónál már nyomtam a gombot Bangkok felé és bár így is drágább volt egy 10-essel, mint előző nap, de még mindig olcsóbb egy 80-assal, mintha csak úgy veszek jegyet akció nélkül.

Szóval megvolt a jegy Bangkokba, de lássuk be Bangkok nem túl vonzó úti cél, 1-2 nap a templomokra bőven elég, ha van még idő, ki lehet menni persze Bangkok külsőre, ahol vannak mindenféle kung-fu cuccok, természeti parkok, meg part is, de annyira nem vonzott. De hát ha már Thaiföld, akkor nekem a James Bond szikla volt, mint egzotikum-jelkép felírva, amiből meg következik, hogy Phuket és nyaralás. Azonban számolgattam itt a dolgokat és előző nap a Metropolban pont írtak a Szingapúri állatkertről, mint no2 a világban és kiderült, hogy nincs is messze Bangkoktól, no meg, hogy az Ázsiában való utazgatás már filléres dolog, repjegyek 6-16 ezer között vannak a környéken, meg hát kiderült, hogy a pandás természetfilm, amit láttam nemrég az is a szingapúri pandákról szól. Szóval beépítettük a tervbe és még így is maradt egy hét a nyaralás részre, bár azért próbáltam tolni a jegyet, de kiderült, hogy csak újat lehetne venni, szóval maradt az eleje és vége időpont és közte is kialakult, hogy mikor hova.

Aztán persze már csak párszáz oldalt kellett átolvasni, kinyomtatni, térképet szerkeszteni, mozikat nézni és természetfilmeket, fórumokat olvasni és kérdezni, napi árfolyamokat figyelni és hasonlók és máris lehetett indulni a paksamétával.

Indulás

 Hétfőn este 8-kor indult az Air China gépe, szóval még tudtam előtte dolgozgatni a melóhelyen egy fél napot, aztán csináltam pár szendót és ki Ferihegyre, kihasználni a hitelkártyához tartozó louge belépőt, szóval még betankoltam kajával, piával és töltöttem a telefonba is majd 8-kor elrepültünk.

Innentől jött 9 óra repülés Pekingbe, amiről sok mindent nem lehet elmondani, egy ideig bírta az mp3 lejátszó, aztán elfogyott belőle a zene és akkor kis bambulás is belefért, de nem tűnt túl hosszúnak, bár aludni ténylegesen nem tudtam. Délbe szálltunk le, majd a tranzitváróba kellett várni úgy 6-7 órát az ellenőrzések után. A kínaiak ellopták a telefontöltőmet mondván, hogy az battery és az nagyon veszélyes, adodide. Köcsögök, hát tőlük rendeltem ezeröccázé. Mindenesetre töltőt, akut ne vigyen senki kézipoggyászba Kínába. A reptéren egyetlen feladat lett volna, hogy keressek egy McDonalds-t, mert bár nem szoktam járni mekibe, de itt van szürke burger most egy hónapig, azt meg muszáj. Persze kiderült, hogy a tranzitváróban nincs meki, sőt más kajálda sem nagyon, még jó, hogy hoztam szendókat. És hát más sem nagyon volt, bazinagy várótermek, egy lélek sem. Szóval tényleg úgy 200 helyet elfoglalva töltögettem a telefont és néztem közbe némi Heti Hetest vagy hasonlókat.

Innen már csak 5 óra volt Bangkok és éjfél előtt valamivel értünk földet majd irány a Public Taxi némi igen rossz árfolyamon való pénzváltás után. A taxik itt úgy működnek, hogy van bennük taxióra és azt kötelező is használni ennek ellenére nem használják, mert sunyik, ezért mindig rájuk kell szólni, hogy héló, kapcsolod be.

Mindegy, beültem, mondom a címet, megkapja papíron, elővesz egy olyan nagyítót, amivel az órások dolgoznak és próbálja értelmezni a 14-es betűméretbe kinyomtatott címet, ami még a saját díszítősorukkal is ott volt. Nem fogja fel, ezért kap egy térképet is, abból sem látszik, hogy ráismerne, de telefonálgat picit, azt indulunk, mondom mérjed a távot gyerek, azt mondja, nem méri, de 500, jó az nekem? Hát mondom 450 lenne egyébként is, nem veszünk össze, még egyszer nem játszom el a taxi keresést, lépjél oda, azt menjünk.
Kb. 40 perc és oda is keveredtünk a szálláshoz, házinéni le is jött, megkaptam a szobám is, ami egy pici, de a célnak megfelelő, saját fürdővel, légkondival, rendes ággyal és minimális kosszal, asszem 7,5-et adtam rá bookingon végül.

Gyors rendezgetés a holnapnak, fürdés aztán még van 5 órám aludni, hogy másnap 7-kor felkeljek.

1. nap. Bangkok.

 Másnap úgy fél 7 felé keltem, lementem reggelizni, mert az az árban van, de aztán kiderült, hogy elég szolidan veszik a reggelit, szóval ha minden igaz két szelet ananászt ettem, nagyon más nem is volt, talán még sárgadinnye meg hasonlók kenyérrel.

Eztán nekivágtam a városnak, volt egy nagyon picire nyomtatott térképem meg egy szálloda környékét mutató ábrám, de már 10 perc után nem tudtam, hogy hol vagyok, vagy volt sejtésem, de semmi megerősítés. Az utcák teljesen egyformák, utcatáblák nincsenek vagy csak díszítősorral, egyik templom olyan, mint a másik és az irány és távolság is hamar relatívvá vált. Egyszer kértem segítséget egy nőtől, de teljesen más irányt mutatott, mint amire gondoltam és kétszáz méter után vissza is fordultam, mert szerintem én jobban tudom, mint aki ott él és hát kb. ez így is van. Másfél óra után, miután már két-három látnivalót érintve haladnom kellett volna, de még mindig csak vezetékektől és forgalomtól túlzsúfolt utcákon haladtam semmi látnivaló nélkül választva a mindegy merre megyünk, de egy irányba folyamatosan verziót végre feltűnt egy látványosabb templom, ami szerepelt a listámon is, bár teljesen máshova képzeltem magam, de legalább megvolt. Aztán mégse arra mentem, mert az útkereszteződésből még jobbat láttam, de végülis valószínű ez egy több állomásos templom együttes volt, a Wat Saket. Körbementem talajszinten több templomot is sikerült látni, még nem voltak nyitva, mert csak 10-kor nyitnak, így tök üresen lehetett bennük mászkálni, legalábbis az udvaron, a templomok némelyikébe már nyomatták a narancsosok a reggeli imát. Innen fel lehetett menni egy hegy tetején lévő templomhoz egy igen kalandosra faragott lépcsőn, lecsüngő liánok, oldalt meg vízesések, kis tavacskák, szobrok, szoborjelenetek, szóval volt látnivaló is, a tetején meg imaharangok és maga a templom, aminek még szintén a tetejére kellett menni csigalépcsőn. Itt az épület közepén volt egy aranyozott szoborka, más látnivaló nem nagyon, de az egész városra rá lehetett látni és még wi-fi is járt hozzá.

Lekecmeregetem és most már az megvolt, hogy hol vagyok meg a nap irányábol egy kb-i irányom volt, de továbbra sem semmi útvonalam, így elindultam észak-nyugat felé a továbbra is egyforma utcákon. Valahogy egy olyan utcába is elértem, ahol csak lőfegyvereket árultak. Egymás mellett vagy 10-15 üzlet, mindnek a kirakatában ilyen puska, olyan pisztoly, előttük meg az utcai árusoktól lehetett venni rendőrsapkát, gumibotot és hasonlók. Persze a kirakatok mellett állt 1-1 ember is, szóval fotózni nem fotóztam. Továbbra is haladtam irányba, de még a nevezetesség táblákon is ismeretlen nevezetességek voltak, de úgy egy óra után végre kijutottam a Nagy palota előtti részre. Ott megállított egy tuk-tuk manager, hogy mi járatban, mondom neki, hogy hát oda szembe a Palotába szeretnék sasszézni, de egyébként nincs egy fityingem sem, mert hát reptéren csak annyit váltottam rosszul, amennyi a taxisnak kellett. Azt mondja, nem gond az, de a Palota csak délután nyit (én nem úgy tudtam), viszont mit szólnák egy tuk-tukozáshoz. Mondom naccerű, ki akartam próbálni, de hát feleslegesen nem szóróm a pénzem meg nincs is. Azt mondja, hogy nem baj az továbbra sem, mert még van két óra, míg nyit a palota, addig elvisz egy tuk-tukos várost nézni, előtte bevisz a bankba váltani és ezért kér 80 baht-ot. Mondom az nem pénz két óra mókáért, okés menjünk. Le is intett egy tuk-tukost, fel is kecmeregtem (kényelmetlen egy szerkezet), majd irány a bank váltani, majd elvitt egy templomhoz, ami tökre semmilyen volt, mellette egy kb 50 centis kő buddha (előtte órában már láttam vagy 100 arany és fekete és színes buddhát), hogy ez milyen híres, nézzem csak. Jó, mondom nézem. Eztán elvitt egy szabóhoz, mondom hagyjon békén, nem öltönyt venni jöttem Bangkokba, de ragaszkodott, hogy bemenjek, bementem, mondom, hogy drága, és ki. Aztán tovább és újra egy szabóhoz, mondom, most már elég legyen, de csak be kellett menni 2 percre. Végül megint elvitt egy nagyobb üzletbe, ahol nagyrészt ékszereket lehetett kapni, de volt szuvenirboltjuk is, itt legalább meg tudtam venni a hazafelé menő vásárfiákat. Aztán végre elvitt egy igen szép templom együtteshez, aminek a nevét nem tudom és szerintem a listámon sem volt és azt se tudom merre van a városban, de tényleg szép díszes volt. Itt kóvályogtam vagy 10 percet, azt megyek ki, hogy mehetünk tovább meg vissza, de sehol senki, a tuk-tukos meglógott. De már jött is a következő taxisofőr, mondja, hogy ez megesik, merthogy a boltokba kapnak pecsétet, ami után zsét, a köcsög tuk-tukos meg nem akart még vissza is vinni inkább meglógott, persze így nem is fizettem ki neki a 80-at, szóval ingyen furikázott, de biztos megkapta a pecsétekért a pénzét. De, hogy ő szívesen visszavisz a Palotához légkondis taxiba, de akkor ő is bedob pár boltba. Mondom oké, csak gyorsan. Szóval ő is elvitt egy szabóhoz, akiknek megint előadtam, hogy ne varrjanak már zakót nekem estére, mert nincs nekem erre pénzem, meg egy még tolakodóbb boltba, ahol egyszerűen 400x kellett mondani, hogy nem, nem veszek ékszert, órát, fél decis piákat, sőt kulcstartót sem sokszoros áron, de egyszerűen nem engedtek. A végén már mondtam egy 160-as kulcstartóra, hogy randa, de adok érte 80-at, mert annyi ment volna el a tuk-tukra, és végülis elengedtek, de kemény harc volt.

Szerencsére nem lépett le a taxis, hanem becsületesen visszavitt a Nagy Palotához, ahol épp valami katonai ünnepség volt és nagyon meleg.

Megvettem a jegyeimet majd irány a Palota és a tömeg, mert itt azért már tényleg tülekedtek az emberek. A Királyi Palota viszont abszolút megérte a pénzét, hatalmas terület, hatalmas épületek, ritka az üres fal, minden arany, vagy színes üveg vagy festett, abszolút sokszínű, rengeteg szoborral. Kóvályogtam itt sokat, kifelé még fegyverkiállításra is be lehetett menni, bár sokszor a legélvezetesebb a légkondi elé állás volt.

Mikor kijöttem a Wat Pho-t kerestem, ami elvileg mellette volt, de ez egy hatalmas terület és a falon csak pár bejárat, szóval irányt kellett keresnem és majdnem az egészet megkerülni, de meglett.

A Wat Pho szintén egy templom együttes, de arról híres, hogy itt van egy piszok nagy fekvő arany Buddha, szóval muszáj volt még ezt is megnézni, meg a belépőhöz adtak egy kis üveg vizet is, aminek jobban örültem volna, ha előre tudom, mert így még a kapuban vettem kicsit drágáért, de hát már szomjúhoztam nagyon.

Kijőve a templomokból az irány már megvolt, hogy merre van a folyó és kb. 10 perc sétára meg is találtam, közben még volt időm és vettem egy zacskó mangót is, mert már délután 4-5 körül volt és még nem ettem semmit, csak a kis ananászt. Megtaláltam a folyót meg a kikötőt, vártam a hajót, majd hajókáztam kicsit felfelé, a szállás felé. A hajózás kifejezetten olcsó, a folyó néhol elég koszos, de a hajó elég gyors így hamar el is értük a nekem jó kikötőt. Kiszálltam és innen már tényleg csak 2 km volt a szállás. Útközben még megálltam egy erődnél meg vettem egy kólát estére (kaját sajna nem találtam), majd tényleg vissza a szállásra, újra összepakolni és már 10 felé alvás volt.

2. nap Irány Szingapúr

Fél 5 körül keltem, mert 8-kor már ment a gép és mert nem tudtak airport shuttle-t ajánlani, ami biztos odaér időbe. Szóval 5-kor elindultam a csomagomat magammal húzva taxit fogni. Végül a taxi fogott meg két utca és 300 méter vaksötét és üres utca után pont ott ment el keresztutcában és lefarolt mert látta, hogy vontatmánnyal közlekedem. Mondtam, hogy a kisreptérre kérem szépen, de azt nem nagyon akarta elhinni, így kérte a repjegyet, de azon is az volt, így elhitte. Mondom most már aztán kapcsold az órát, mert tudom, hogy sunyi vagy, azt mondja, hát ő nem nagyon akarná bekapcsolni, de legyen 400. Mondom hát jó, 500 volt kifelé, a 400 jó, bár lehet 350-ig lement volna órával, de addigra már úgyis bepakoltunk. Egy órán belül a reptéren, kis várakozás 8-ig, majd 8:10-ig, majd 8:20-ig, 8:30-kor már azért kicsit izgul az ember, ha 8:10-kor van indulás, 7:40-kor boarding time, de hát mindenki ott volt, hiába nem írtak ki semmi késést, azért sem indult. De aztán 8:40-kor elstartoltunk és cserébe az út legszebb stewardess-ei szolgáltak ki.

Kb. másfél óra repülés után érkeztünk Changi-ra, Szingapúr repterére és már a fogadásnál megtetszett, mert tényleg minden dúskált a zöldből, reptér terminálon belül én még nem láttam pálmákat, a falakat is belepte valami futónövény és tényleg a táskafelvevő szalag is pálmákon ment keresztül, egyéb növényekből meg óriás szobrok voltak készítve. Szóval tetszett, felszedtem a csomagom, vettem egy három napos mindenre jó jegyet, majd irány a szállásra metróval. Amit igen nehezen találtam meg, a térkép szerinti címen nem volt semmi, a cím sem volt meg és az elvileg a szállótól 50 méterre dolgozó bácsi sem hallott még soha róla. De aztán meglett, egy rendes szálló melletti sikátorszerű romos ajtó, ami utána felfelé egy végtelen lépcsőben folytatódott. Felnyomakodtam a fele lépcsőn, ott találtam egy recepciót, majd megkaptam a szobámat is még feljebb egy ablak nélküli, 4 nm-es még tűréshatáron belüli kosszosságú szoba képében, mindez 18 ezer két napra, ami kb. egyezik az egy hét igen jó szállással Thaiföldön, de arról majd később. Wc, tussoló a folyosó végén, de igazából azzal szemben Ladies tábla volt lerakva, de férfi nem volt, csak egy tűzlépcsőre vezető nyitott ajtó, azzal megpróbáltam egyszer feljebb menni még egyet és ott is volt egy wc, hát egyszer azt használtam, de a maradék kétszer a fene se került.

Ledobtam a cuccaimat, majd irány a város. A szállás egyébként jó helyen volt, tényleg pár megálló a belváros és kettőkor még emberek sem voltak kint, úgyhogy körbejártam egy olimpiai parkot (rokkantolimpia van most ott ha minden igaz) majd átmentem a Helix bridgen, ami egy ilyen DNS szál szerűen megcsavart híd és tényleg voltunk rajta vagy hárman, míg áttértem ahhoz a szállodához, ami most Szingapúr jelképe, három hajlított torony és a tetején egy hajószerűség, ami igazából a világ legnagyobb feszített tükrű medencéje párszáz méterrel magasabban mellette meg egy szintén jól kinéző nyitott tenyérre/virágra hasonlító épület, ami most múzeum és most zárva van. Meg egy mall, ahova be is mentem kicsit hűsölni, karácsonyfát nézni és mint kiderült meg is találtam a DC Café-t, ami érdekelt, csak egy másik mall-ba akartam elmenni, de hát ez meg kéznél is volt. Ez egy DC szuperhősös étterem, cukrászda, ajándékbolt, életnagyságú 1989-es Batmobile-lal, batpaddel és még ezeregy érdekességgel, bár kajálni nem mentem be, mert sajnáltam az ötezret egy burgerért. Inkább újra ki és séta vég az öblön majd be a felhőkarcolók közé és keresve a Singapore galery-t. Itt is elég pici térképem volt semmi utcanevem, de valahogy mégis meglett még zárás előtt majdnem egy órával. A galériában a mini Szingapúrt akartam megnézni, amit meg is találtam a földszinten, itt a belváros miniatűr verziója volt kiállítva, hogy legalább lássuk, hol vagyunk. Azért felmentem a többi emeletre is és mint kiderült ott egy még jobb mini verzió volt, részletesebb kidolgozottságú belvárossal majd még feljebb egy teljes Szingapúr sziget még minibbe persze sokmás érdektelen dolog mellett.

A galériával szemben egy kaja expo volt, de valahogy arra nem volt gusztusom, bár még aznap csak a repteres kaja ment le, ami nem sok, de hamarosan kijutottam a kínai negyedbe ahol tényleg elég olcsón adtak mindent, de semmiből nem lehetett egyet venni, hanem 3-at, 10-et, 64-et, de mennyiségtől függetlenül 2000 ft volt összesen. Itt azért toltam egy csirke-rizs combót, majd mentem tovább egy indiai templomot kívülről megnézni onnan pedig elmetróztam az Orchard toronyhoz mondván, hogy az a legmagasabb ingyen megközelíthető hely. Fel is mentem a kapuig, de épp privát esemény volt így elzavartak. Így hát mivel sötétedett már mehettem a Gardens by the bay-hez, bár kicsit távolról közelítettem meg, mert sötétben is sétálni akartam, az nálam ritka. Megkerültem újra a szuperszállodát és akkor már ki lehetett érni a szuperfákhoz. Itt van ugyan egy Esőerdő nevű műlétesítmény is, de az csak középérdekes volt, úgyhogy kihagytam és mentem a fákhoz, ami alulról teljesen ingyenes, felülről meg teljesen felesleges, viszont abszolút érdekes és látványos kivilágított műfák. Itt császkáltam kicsit, sőt le is feküdtem alulnézetből nézve és így sikeresen el is búcsúztattam a sapkámat, mert valahol leesett sajna. Innen már tényleg irány haza, fürdés, majd aludni próbálás, de hát még takaróm sem volt és a látszatfalak mögött még 3-kor is ment a buli.

Szingapúr külső

Szingapúr az a város, ahol simán el lehetne lenni egy hetet úgy, hogy a szálláson és a kaján kívül nem költesz semmire, viszont minden nap látsz legalább egy új természeti parkot (és itt nagy és érdekes természeti parkról beszélünk, szigettől, dzsungelig) és csinálsz mellé 2-3 egyéb látnivalónézést az ingyen piactól a fősulisok ingyen körbevisznek sétákig ezeregy egyéb mókáig, Szingapúr egy abszolút élhető város.

Viszont nekem szűkös volt az időm, így enapra a várost elhagyva metróval, busszal kimentem az erdős részre, ahol az állatkert is található. Szingapúr állatkertje a világ második legjobb állatkertje. Nyitásra ott is voltam, mint kb. még két ember a következő másfél órában, szóval full enyém volt az állatkert. Ami tényleg csodásan van megcsinálva. Egyáltalán nem hatalmas, egyáltalán nem kiemelkedő a biodiverzitás és igazából nem is ezek a fontosak. Az egész állatkert ugyanis egy dzsungel, tömény növény mindenhol, de bejárható ösvényekkel és hébe-hóba állatokkal. Ketrect, rácsot az ember egyáltalán nem lát és ahol lehet ott az üveget is levették és maradt a sima árok. Kedvenceim a több fára való koalák voltak, teljesen közelről mindenféle takarás nélkül lehetett őket nézni és jófej módón épp nem is aludtak. De van itt fára mászó kenguru, kommodói sárkányok, óriásteknőc és még jó pár állat. De tényleg úgy lehetett bejárni, hogy csak a bejárás vége felé találkoztam emberekkel, azonkívül mindenhol annyit nézelődtem egyedül, amennyit csak akartam. A vége felé még egy vizishow-ra is beültem.

Trükkösen az állatkertet egyébként több részre bontották, így az állatkertbelépővel igazából csak az állatkertkomplexum egynegyedét lehet megnézni. Ezen kívül még van a River Safari van valami Madárházszerűség és van Éjszakai állatkert, ha jól gondolom, akkor persze nappal. Ebből engem az állatkert és a River Safari érdekelt (no, nem olcsó mulatság mondjuk ez), így a Zoo után átsétáltam a mellette lévő River Safariba bár akkor már eleredt az eső, node trópusokon vagyunk és a River Safari az felülről védett volt teljesen. Egy öböl (vagy folyó?) két oldalára épült ösvény és mellette baloldalt full halak, krokodilok és méteres axi-szerűségek voltak, majd jött a pandás rész. Erről külön láttam egy filmet és végülis ez is szempont volt, hogy Szingapúr legyen, úgyhogy vártam már a két pandát. Nos ebből lett egy, a másik nem tudom hol volt, de hát ezeket néha különzárják (egybe csak szaporításra lehetnek ha minden igaz), de a másik helyen sem volt ,szóval vagy beteg, vagy kölcsön van adva vagy hasonló. Ez viszont jó fej volt és bár először csak feküdt így meguntam és továbbmentem, de visszatértem és akkor aktivizálta magát és sétált meg falatozott és nem háttal, mint a bécsi állatkertben.

Mivel továbbra is zuhogott és aznap sem ettem még semmit csak egy két literes egzotikgyümi itallal voltam el, így beültem a kávézóba mert elérhető áron adtak pandás sütiféleséget (végülis egy nagy gőzgombóc csokival töltve és pandaface-re pingálva), ezt belöktem, majd mentem volna hajózni, mert az is benne van az árban, de az eső miatt felfüggesztették az eső meg nem akart elállni. Végül ledumáltam, hogy bár a jegybe lévő hajózással nincs mit tenni, de a pluszba befizetett hajózást azt a giftshop-ba beváltják, szóval vettem egy mágneses írótáblát, nem jó semmire, de hát na, plusz szép szatyrot adtak hozzá. És persze végjártam a jobb oldalt is, ahol majmok, tengeri tehenek, vidrák meg ilyesmik voltak.

A következő uticél egy nemzeti park lett, a Sungei Buloh Wetland Reserve. Viszont bár nem volt nálam a másnapi terv csak a vázlat az alapján úgy tűnt, hogy közelebb van egy másik természeti park és hát még csak 13 óra felé mozogott az idő, gondoltam belefér mindkettő. Szóval előbb elbuszoztam-metróztam majd újra buszoztam egy helyre, ahol kellett volna lennie a parknak, de nem volt ott, sétáltam egy-egy megállót mindkét irányba, de semmi, akit megszólítottam még nem is hallott róla. Szóval mit volt mit tenni elindultam a másikhoz. Aztán otthon megnéztem és kiderült, hogy a vázlat elég hiányos volt és nem jó megállóból számoltam a 8 buszt, szóval teljesen másfelé kellett volna menni.

Viszont a kitűzött természeti parkot megtaláltam, bár tényleg fel kellett menni a legészakibb pontra onnan is munkásjárattal buszozni ki a városból jó 20 percet, de ott már megvolt. És itt sem találtam egy embert sem, de nyitva volt a kapu, így indultam. A sok parkból ezt azért választottam, mert a tenger mellett volt és elég látványos élővilággal rendelkezett. Volt itt függőhíd, bár nem magas, volt mangrovemocsár, volt kilátó és több víz felett menő faszerkezet látványosabb megállókkal. Közben eléggé csöpögött, így elég bonyolult volt fogni a fényképezőt és az esernyőt is. Már az elején volt figyelmeztető tábla, hogy vigyázat néha kóborló krokodil is az ösvényen, ha látjuk lassan hátráljunk és mennyünk másfelé, de sajna csak mókust láttam. Illetve ahol hosszabb ideig álltam ott olyan halakat, amik a földön sétáltak, igazából nem tudom, hogy hívják ezeket, de jópofák.

Végmentem az ösvényen ami után kiderült, hogy még csak most kezdődik a Reserve rész, madármegfigyelő 4 km-es körbe séta egy tó körül. Mondom oké, ráérek, ezt is hozzácsaptam, de igazából nem volt jó. Unalmas, semmit nem láttam pár madáron, csigán, madármegfigyelőn kívül, a táj sem volt szép, szóval ez a része unalmas volt, pláne, hogy nem plusz 4 km, hanem onnan még vissza is kellett menni a megállóba, ami igen messze volt, szóval itt már eléggé fáradt voltam.

De visszatértem és a szállásra is és jól összepakoltam, majd alvás.

 Back to Thailand

Mivel a tegnapi nemzeti park elbénázás kiütötte a botanikus keretet, viszont két dolog nem fért volna bele főleg, hogy a reptéren is elfoglaltságom akadt, így ma kényelmesebb indulással a Szingapúri Botanikus kertben kezdtem (szoba rendben, nagytáska a portán). Persze előtte még fel akartam ismét menni az Orhcard toronyra, de ismét privát esemény volt és mondták, hogy hát már vagy egy hete tart, szóval ne is próbálkozzak többet.

Szingapúr botanikus kertje a világ leglátogatottabb botanikus kertje és talán nem is véletlenül. Hatalmas terület, különböző témákra berendezett részek és itt található a világhíres orchidea-kert is. Ez utóbbi belépődíjas (minimális), a botanikus kert azonban ingyenes. Gyömbérkerttel kezdtem, majd jöhettek az orchideák és tényleg volt köztük érdekes meg szép és itt nem melegház volt nekik, hanem általában teremtek a melegben és volt hidegház, ahol viszont hűtötték a fagyos orchideáknak a levegőt. Meg persze nekem, hisz azért jólesett ahogy az állatkertben is a jegesmaci barlangja. A fényképező itt már feladta a párától, így maradt a teló, ami meg ugye szar volt akkukból kifolyólag, de azért bírta amíg a kertben voltam. Eztán következett egy hatalmas mező, tóval koncerthellyel, majd bevágtam magam egy esőerdőbe, az sötét volt és visszakanyarodó, így újra kezdhettem az egész sétát. Majd következett egy lebegő kert, ahol a talaj fölé épített rácson lehetett menni, hogy le ne tapossuk a növényeket majd egy időösvény, ahol a millióéves kezdetektől lehetett közeledni a napjainkig, mindez eredeti és műnövényekkel is adott esetben. Aztán volt bambuszerdő meg menta és hasonlók, igen illatos részek is.

Innen gyors visszamentem a szállásra, a szállás közelében azonban még letudva az ebédet meg az egzotikum kipróbálást még vettem egy szingapúri fagyit. Ami itt úgy néz ki, hogy fognak egy tömb jégkrémet levágnak belőle egy 2-3 centes szeletet, betolják egy szelet édeskés kenyérbe és bumm kész a jégkrémszendvics.

A táskával aztán kimentem a reptérre, ahol Star Wars keresésbe fogtam, mert előző nap olvastam a neten, hogy jöttek velem együtt promóciós célzattal életnagyságú vadászgépek és barátaik. És meg is lett volt X-szárnyú meg rohamosztagosok meg egyéb star warsos cuccok szétszórva a két terminálba. Fotozkodás majd pihenésből töltögettem kicsit a telót egy pálma alatt.

Kb. másfél óra repülés után érkeztem Phuket-re, kicsit előbb is, mint várható volt. Itt elvileg egy lefoglalt taxi várt volna, de sehol senki. 40 perc után kénytelen voltam telefonálni, hogy mégis hol van. Hát, hogy mindjárt jön, 8 percet mondott. Ebből lett összesen óra feletti késés, ami annyira nem elfogadható egy 28 km-es úton. De mindegy, jött a taxi, azzal a szállásra mentem, útközben még megálltunk pénzt is váltani meg ledumáltuk a helyi magyarokkal, hogy akkor 9:20-kor felszednek azt dumcsizunk.

Thaiföldön több magyar szervező cég is van, lehet náluk szállást, programokat, kaját mindent foglalni, akár teljes utakat, de aki egyedül utazik annak nem buli, mert nem olcsók minden tekintetben, így én nem is velük utaztam és a szállást sem ott foglaltam, viszont a kirándulások némelyikére plusz a taxira ez volt a logikus és gazdaságos.

Szóval egy óra késéssel elfoglaltam a szállást, amin szintén nem volt nyitható ablak, viszont nagy volt, az ágy is szintén nagy és kényelmes, rend és tisztaság, külön fürdő-wc, hűtőbe bekészítve ingyen víz (napi két üveg jár), szóval lecuccoltam, aztán meg átmotoroztattak a magyar centrumba, ahol lefixáltuk, hogy másnap hova megyek meg hétfőn-kedden és, hogy a többi programra egyenlőre nincs elég jelentkező és majd azt később megdumáljuk. Befizettem, visszavittek, mehetett az alvás, hisz másnap is 8 előtt volt indulás.

Bond

Ha egy jelképet kell választani, ami miatt ezt az utazást raktuk össze az a James Bond szikla, amit régen Phang Nga Bay volt, majd jött az Aranypisztolyos férfi, aki Bond főellensége, és aki itt rendezte be a lakosztályát, így híres lett függetlenül Bond-tól, mindenki ismeri ezt a sziklát. És most már James Bond sziklának is hívják, így van kiírva mindenhol.

Szóval reggel egy jó félórás várakozás után jött a kisbusz, majd mentünk tovább és szedtük össze az emberkéket, köztük két magyart is és indultunk egy rendes méretű hajóval (fedélzet, székek, asztal) a kb. egy órányira lévő sziget felé. Útközben persze szebbnél-szebb táj, vízből kinyúló sziklák, stb-stb. Odaérve a szigetre át kellett szállni pár long tail boat-ba, mert a szigetre nem tud kivinni a hajó. És aztán kaptunk fél órát, hogy megnézzük. Ez kb. annyira volt elég, hogy gyors felszaladtam valami barlangba, vagy félbarlangba, ami a víz fölé nyúlt, majd onnan vissza a Bond sziklára és az egyik oldalsó tömböt még meg tudtam kerülni. Mert a sziget úgy néz ki, hogy van két tömbszikla, amire nem lehet felmenni és a kettő közt egy összekötő híd, ami maga a sziget és kb. annyi, hogy ráfér a 8-10 árusítóbódé meg állva 100 ember, de tényleg minimál az egész és az öbölben meg ez a Bond szikla, ami egy vízből kinyúló sziklatorony. Szóval fél óra mászkálás, pár fotó és vissza a hajóba. Következő állomás egy másik sziget volt, szintén olyan, hogy a szigetnek olyan területe nincs, ahova ember járkálhatna, csupán egy O alakú öböl, amin körbevesz egy sziklakeret és szerencsésen a vízen keresztül barlangokon át megközelíthető az öböl, vagy tó. Itt gumikajakokba ültettek minket, volt aki egyesével, volt aki kettesével és plusz egy vezető thai emberke. És aztán bekajakoztunk a tóba, onnan még egy barlangba, majd vissza, volt kb. 20 perc és igazából már maga az ülés is teljesen kényelmetlen volt és fárasztó, mert valahogy a súlypontunk nem volt összeegyeztethető az ülőpozícióval, szóval köszönöm, nekem ennyi elég volt a kajakozásból.

Eztán adtak valami kaját, majd egy másik szigetnél szintén lehetett volna kajakozni, de mondom, nekem elég volt, szóval azt már passzoltam. Eztán bár úgy volt, hogy elvisznek egy szigetre, ahol lehet fürödni, ezt annyiban módosították, hogy a kajakszigeten mentek párszáz méterrel arrébb egy kifejezetten koszos részre, ahol mindenféle szemét úszkált és mondták, hogy na akkor itt lehet ugrabugrálni meg fürdeni, de hát ezt pár másik emberrel együtt szintén passzoltam, franc se akart abba a koszos vízbe belemenni.

És akkor már csak hazavittek, egészen a szállásig és hát, hogy megmondjam ez viszonylag kevés élmény volt igen borsos áron. Viszont mivel még mindig nem fürödtem mióta elindultam Pestről (mármint tengerbe), ezért be se mentem a szállásra, hanem elindultam a partra, ami kiderült, hogy tényleg csak kb. 300 méter, homokos és épp hullámfürdőset játszik a tenger, szóval csobbantam egy rövid időre majd hazafelé még egy pad thai-t is vettem elvitelre egy kordéban áruló csávótól, akit utána a héten nem láttam többet, pedig igen jó kaját adott igen kevés pénzért.

Phuket sziget

Másnapra egy szigetfelfedező túra volt beütemezve, később is indult, kialudhattam magam majd másik négy magyarral és egy sofőrről indultunk körbe a sziget déli részén. Első állomásként egy elefántoltató üzembe mentünk. A thaiok nem nagyon szeretnek dolgozni, viszont néhánynak van elefántja, így azokra be lehet fizetni elefántolgatást dzsungelen keresztül, de momentán mi nem elefántolni mentünk oda, csak megnézni, hogy van ilyen is. És hát van, bár kicsit elszomorító látni a megkötözött elefántokat, mégha nincsenek is bekerítve, de hát akkor is rabszolgamunka az életük (kinek nem az). Szóval megnéztük egy 10 percig majd tovább.

A következő állomás a Karon View pont nevű kilátó volt, ahonnan rá lehetett látni az öblökre, Karon és Kata Beach-re, a Nagy Buddhára és hát a sziget nagy részére, kilátó, nincs mit ragozni.

A következő állomás egy kávégyár volt, de pici, egy ember darálta a kávét, kettő zacskózta és mellette működött egy iskola, unalmas.

Eztán megállunk még egy kilátónál majd egy bazársornál egy órát álltunk, de kb. tényleg annyi, hogy 100 méter egyforma üzletek meg egy kilátó emlékhely, de azért sikerült bevásárolnom kinek mi kellett.

Eztán megálltunk egy halpiacnál, ahol persze nem csak halat árultak, hanem mindenféle rákokat, kagylókat, rózsaszín tojásokat, cápaállkapcsot és ilyesmiket, érdekes volt. Majd még egy helyi vándorpiact is útba ejtettünk, ahol vettem is valami piros gyümölcsöt egy tálcával aznapi kajára. És zárult is az aznapi körút, igazából kicsit csalódással, mert azért túl sok látnivaló nem volt és bár ez az egyik legolcsóbb program, de azért ez is egy 6ezer, de végülis nem unatkoztunk.

Hazamenve még pihi a szobába, majd naplementére kimentem a partra fotózni meg fürödni.

Újra, ha jó

Keddre a másik kötelező hajós program volt terítéken, vagyis a Part nevű film idealizált szigetére való zarándoklat. Ismét jött a kisbusz, felszedtünk embereket, ismét két magyart, majd összevártunk még két kisbuszt és meglepetésként további emberekkel együtt egy kis motorcsónakba tömörítettek minket. Összesen 52-en voltunk a max fele annyira optimalizált csónakban, szóval abszolút nem volt kényelmes. És ez úgynevezett speedboot, szóval úgy kb 1750 lóerő és hasít rendesen, nem úgy, mint a vasárnapi kényelmesen hajókázunk verzió.

Így persze távolabbra is lehet menni, vagy hamarabb odaérünk, de azért volt majdnem egy óra a sziget, ahol egy fél órára álltunk meg. Maga a sziget elrendezésben hasonló, mint akár a Bond sziget, két nagy szikla között egy földzátony szinte semmi tengerszint feletti magassággal, viszont itt azért jóval nagyobb és nincsenek üzletek sem, de rengeteg hajó van kikötve és hát a fél óra sem túl sok, mégha arra pont elég is, hogy a szigetet körbefussa az ember. Én is rátaláltam egy ösvényre a bokrok mögött és mezítlábasan áttrappoltam egy ligeten a sziget túlpartjára, egy fotó onnan is majd vissza és még maradt 10 perc fürödni a fehér homokos parton.
Innen továbbment a hajó és behajtottunk szigetöblökbe, bár megállás nélkül.

Következő állomás a majmok szigete volt. A hajó kikötött, kiugráltunk, a majmok meg minket körbe és adagoltuk a banánt nekik, ők meg faltak. Kb. ennyi, rengeteg majom, szelídek, odajönnek, elveszik, továbbmennek, turistákból élnek.

Eztán kikötöttünk a fő szigeten, ahol volt az ebédeltetés svédasztalos elrendezésbe minden hajóvendégnek, szóval egy jó nagy sátor volt tele turistákkal és mivel itt egy órát töltöttünk bőven volt idő még bejárni a nyaralóövezetet is.

Utolsó állomásként pedig a Tojás szigeten álltunk meg, amin nincs tojás, a majommal ellentétben, szóval nem mindent neveznek el arról, ami rajta található. Ez egy tényleg minimál sziget, a nagy semmi közepén egy fél falusi focipálya nagyságú sziget, legmagasabb pontja is ha egy méter, az egész fehérhomokból (nyilván nincs fehér homok, ez koralltörmelék) áll, középen büfék, szélén meg hajók vagy fürdőzők. Itt is asszem egy órát maradtunk, ami bőven elég volt, hisz kb. 6 perc körbemenni a parton, majd fürödtem a teljesen tiszta vízbe, majd még mindig volt fél órám legalább. Felfedeztem, hogy a sziget egyik fele (nem teljesen körbejárható) viszont a többivel ellentétben sziklás és ott nincs senki, max pár búvárkodó turista hébe-hóba, így ott néztem a rákokat a sziklákon, a cunami maradványait (sziklán álló wccsészét és ilyesmit), majd megkerültem és onnan is bebújtam a sziklák közé, ami igen szép és különleges volt és hát arra tényleg senki nem járt csak én.
A program végén persze hazaszállítottak és dögfáradtan dőltem is be az ágyba, viszont úgy éjfél körül skypoltam a magyar centrummal, hogy sikerült-e az egyéb általam preferált programokra más magyarokat is szerválni, vagy nem lesznek megtartva és hát kiderült, hogy egyenlőre nem, de van egy Korall szigetekes túrájúk másnapra, oda pont van egy hely és elég jó árban is van, mert sokan vagyunk, oda mehetnék. Nagyon nem volt kedvem, mert nem tűnt érdekesnek, meg már eleget hajóztam és jobb programok érdekeltek volna, node azokra nem lehetett menni és már éjfél volt, szóval mondtam, hogy okés, reggel találkozunk.

Koral-sziget

Szóval másnap egy mikrobusznyi magyarral indultunk egy közeli kikötőbe (ilyenkor már minden ismétlődött, kis sziget, mindig ugyanarra megyünk) és ma egy harmadik és utolsó fajta hajóval utaztunk az úgynevezett long tail boat-tal, ami minden thai képen látható, tényleg csak egy facsónak, de hosszú, a végében áll a kormányos (jelen esetben egy raszta fekete) és egy 50 éves motorral varázsolja működőképessé a hajót. Amivel meg bucskázunk a hullámokon tiszta vizesek leszünk, hisz végülis kevés a hajó oldalmagassága. Kb. 20 perces csónakázás után kitett minket egy parton, hogy akkor van 3-4 óránk, agyő. Ez a sziget, amit egyébként Korall-szigetnek hívtak szintén nem egy túl nagy sziget, viszont kevésbé sziklás, mint a többi, így legalábbis part mentén bejárható. Egy strandon tettek ki, ami azért nem volt tömve, sőt megkerestem a szélét, ahol szintén sziklás volt (ilyen nagyobb, fekete, legömbölyített sziklák, szóval inkább nagyobb kavicsok), ahol fürödtem kicsit, majd útra keltem a túrára, ami annyit jelent, hogy a strandtól el lehet menni egy másik strandig az erdőben, pontosabban a domboldalon, ami erdőben van, egyik oldal meg domb, másik oldala meg a tenger. És elvileg, ha jók vagyunk látunk méteres varánuszokat, ami fő nézőpontom lett volna egy másik kiránduláson, ahol ezt garantálják is, de itt is lehet, hogy lesz. Nos nem lett, pedig néztem a lábam elé, meg sokszor megálltam (papucsban túrázni nem ideális), viszont volt száz vagy ezerlábú, jó 15-20 centis és ennek megfelelően vastag kis csúszómászók, de simán át lehetett telepíteni őket egy-egy képhez, nem túl fürgék. Jó 20 perc alatt át is értem a másik oldalra, ahol egy ugyanolyan beach volt, csak nagyobb és ott egy luxusbungalószálloda is a hozzá tartozó sok vendéggel. Viszont a szélén itt sem volt senki, viszont talán a legjobb strandrész volt, full finom homok és nagy kavicsok, két nagy kavics között meg egy természetes fürdőkádszerűség, szóval ott üldögéltem is egy darabig. Majd ha már ott voltam bejártam a strandot meg próbáltam venni valami innivalót, mert sajna elfelejtettem hozni és hát régen volt már reggel, de nevetséges 800 Ft körüli kisüveg vizes árral operáltak, annyit meg nekem nem ér, szóval hagytam. Majd visszasétáltam a mi partunkra, hogy folytassam az utam a másik oldalán lévő ösvénnyel, de kiderült, hogy az meg nincs és itt is majdnem ilyen drága a pia, úgyhogy egy kiskólát vettem majdnem ennyiért majd kiültem egy nagy kavicsra úgy, hogy a lábam még vízben legyen és olvastam egy fejezetet a Bill Bryson könyvből majd visszasétáltam a magyarokhoz. Közben volt aki már visszajött szintén a túrából (előtte elmondtam, mire számítsanak), volt aki most indult neki. Aki meg maradt azokkal bementünk a tengerbe, mert elkezdett esni és mindenki más kijött, plusz vittünk kenyeret és a halakat etettük. Nagyon szép színes kisebb-nagyobb halak vannak és jönnek a kenyérre ezrével és kapják ki a kezéből az embernek, szóval ezzel elvoltunk, közben jöttek tukánok is (visszafelé sétálva eggyel én is találkoztam az ösvényen), szóval volt néznivaló. És közben lejárt az idő is, hát jött a muki és visszavitt minket a Magyar Centrumba onnan meg már hazasétáltam magamhoz némi brassóit magamhoz véve a Centrum étterméből.

Karon Beach
Következő napra (csütörtök) már nem volt leszervezett programom, így az aznapi program lett, amit első nap kellett volna, de igazából ráért, vagyis a környék felfedezése. Phuket alkalmatlan a túrázásra, nincsenek ösvények, a földrajzi viszonyok meg teljesen alkalmatlanná teszik. Persze volt egy fórum, ahol valaki megpróbált feltúrázni a Big Buddha-hoz és sikerült neki és elvileg másfél-két óra alatt meg is lehet tenni a távot, de nincs ösvény meg ilyesmi, dzsumbujon, kerteken és hasonlókon kell átvágni, valahogy nem volt rá nagyon kedvem, bár még utolsó napig benntartottam talonban. Így a programom nagyrészt aszfalton és homokon történt, elindultam délnek Kata Beach felé, ami a szomszédos település és ugyanolyan partszakasza van, mint Karon-nak, csak kisebb, de igazából ez nem szempont. Átsétáltam egy dombon és már ott is voltam, még minden zárva (8 körül lehetett), a parti árusok is épp csak elkezdtek kipakolni, de inkább csak feküdtek a függőágyukon és a parton meg apály honolt, szóval eléggé be lehetett sétálni, csak aztán a cipőm mondott álljt, mert már jött vissza a víz. Innen visszasétáltam Karon-ra és elindultam az északi fele felé vég a parton. Még mindig nem volt nyitva semmi, meg nagyon látnivaló sem volt egészen az északi végéig, ahol valami sárkányos szobor jelzett ki tudja mit. Tervbe volt véve, hogy kipróbálom a thai masszázst is, mivelhogy minden 3. üzlet masszázsszalon, de akkor még nem számoltam vele, hogy előző nap leégett a hátam, így inkább ezt kihagytam. Felkanyarodtam ehelyett keletre, ahol karon templomkomplexuma volt. Jó, ez egy kis nyaralófalú, de azért egész pofás temploma volt, díszes meg minden. Megvettem a templom mellett az első kókuszomat, amit már kinéztem a masszázs mellé és itt kifejezetten olcsó volt, asszem 25 baht, levágták a tetejét, bele szívószál azt mehettem. Visszafelé egy másik után mentem a szálláson (tovább nem lehetett menni, mert északra a következő a Patong Beach, de az 6 km aszfalton és a net szerint még senki nem gyalogolt annyit meg teljesen is felesleges lett volna, ott éjszaka vannak lányok és kb. ennyiről híres, egyébként ugyanúgy néz ki, mint a többi Beach, talán még romosabb is, nyugatra a tenger volt, keletre megmászhatatlan dombok, délen meg már voltam Katán, azon túl már nagyon messze lett volna bármi) és elkezdtem pakolgatni már hazafelé. Estefelé meg még kimentem a partra fürödni meg naplementét fotózni.

Utcsó nap

 Igazából bár a csütörtök is laza volt a péntek teljesen felesleges. Programra már nem tudtam menni, egész nap meg nem fetrengek a homokban, úgyhogy csak bepakolgattam a táskába, majd lementem a közértbe elkölteni a maradék zsé apró részét, vettem még pár vásárfiát majd ebédre a maradék 80 baht-ból két helyi palacsintát a napi meleg étkezésre. Ez igazából nem néz ki palacsintának, négyzetesre hajtják, bőven telepakolják a kívánt portékával (én esetemben banánnal és mangóval) majd felszelik 9 kis falatra adnak hozzá pálcikát (erre nagyon rá vannak kattanva, ettem pálcikával mangót, virslit és csirkecombot is) azt lehet menni. Jó is volt meg nem is, kicsit túl édes meg furcsa volt a mangó így melegen, de hát ki kellett próbálni.

Aztán nagyrészt olvasgattam meg sorozatokat néztem majd este még kimentem fürödni egy utolsót és korán eltettem magam másnapra, mert még 7 előtt érkezett a taxi.

Haza

Hazafelé sok minden érdekes már nem történt. Szombaton korán keltem, taxival kimentem a reptérre, onnan Bangkokba, ahol picit kellett várni és közben tudtam sajtos pillangóbábokat venni a reptéri boltban az itthon maradottaknak, majd onnan Peking, ahol annyi sorban állás, ellenőrzés, pecsételés volt, hogy a három óra szünetből lett egy 50 perc azt már indulni is kellett tovább. Aztán jött 10 vagy 11 óra repülés, ami piszokunalmas volt, aludni nem tudtam, olvasni pár oldalt, tényleg nem tudom, hogy bírtam ki a semmittevést és csak egyszer álltam fel megmozgatni magam, mikor elment pisilni a mellettem ülő. Aztán Bécsben leszállni és már jött is a busz és hozott haza Pestre, Népligeten még eladtam a maradék baht-okat egy előző nap fórumon lebeszélt párnak, akik februárba mennek ugyanoda és így mindketten jól jártunk majd go haza és várt a begyújthatatlan fűtés, a berregő és lekapcsoló számítógép a kilyukadt zuhany és a többi. Otthon édes otthon.