Erről még talán nem írtam, de én ilyen nyerős fajta vagyok. Semmi komoly, viszont rendszeres és fordított arányban az adott év egyéb lehetőségével, tehát idén nagyon jó.
Itt jegyezném meg, hogy a GPS óta a legjobb találmány a Facebook.:) Leszarom az ismerősök bejelölését és számon tartását, több gond van vele, mint haszon, viszont nyerni lehet vele. Pár hónap alatt ezeket sikerült:
-LG multimédialejátszó
- Flashdrive
- Bögre
- még bögrék és póló
- 5 könyv
- ingyen hamburgerek
-ingyen süti
-ingyen csoki fondue
-ingyen éttermi levásárlás
- fogfehérítés (eladva)
Azért nem rossz, nem? És ezek többségéhez még szerencse sem kellett, csak ott lenni jó időben jó helyen. Ugyanígy nyertem idén már 4 fagylaltkelyhet, két pólót, csak azzal, hogy vásároltam valamit és beküldtem a blokkot.
Gyerekként is nyertem mindenféle rejtvényeken és persze iskolai versenyeken és várostörténetin is, de ezek már teljesítmények és hát így mentem Tunéziába is, voltam országos különdíjas matekból, ezen kívül még töriversenyeken indultam. Nameg gyerekként párszor találtam pénzt utcán is, az is tök jó elfoglaltság.
Ami hiányzik még az egy jó utazás idénre meg egy jó lottóötös a továbbiakra:)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.