A hétvégén meg megint lagziba voltam,-tunk, a megint azért mert ez tényleg gyakran van, alig egy-két év telt el az előző óta az embernek nem is hagynak felkészülési időt (a következőt majd tényleg mostmár lemondom vagy valami:).
De azért nem volt katasztrófa (meg tudom, hogy olvassák, hát nem írhatok őszintén:), volt tényleg jópofa hajó, ami ital és jégtartóként funkcionált, volt csomókötés, volt bubifújás (az tényleg jó volt, na:) és csak két táncot és egy furcsa előételt kellett visszamondani és kettőkor már ágyba lehetett az ember, szóval tényleg túlélhető kategória és a Balaton sokat dobott rajta, meg néhány éjszakai séta az esőben.
Ja és a kamuesküvő ötletem, ami meg elvileg jár senkinek sem tetszik, szóval azt még átgondolom, de van rá 12 évem:)
Az elmúlt hetek meg szintén nem semmittevéssel teltek (viccelsz ma is konkrét négy találkám lesz még munka után), többször voltunk Margit-szigeten, hajókáztunk is, billiárdoztunk, bowlingoztunk és rengeteget séta-fikáltunk megatöbbi. Most pedig indul a felújítási szezon, szóval júniusban megújulunk (beleértve mondjuk júli 1-ig mindent), aztán meglássuk, de végülis a július továbbra is elég fölöslegesnek tűnik, ahogy a szeptembertől mondjuk 2-3 évig tartó szakasz is, de majd kitalálok valamit:)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.