Szóval lévén, hogy lakótársam elköltözne és lévén, hogy egy saját albi kb. annyiba kerül, mint a törlesztője a saját lakásnak így az a döntés született, hogy akkor vegyünk egy kislakást, azt jó lesz az, 10 év múlva meg eladom és lesz pénzem, amin lehet venni egy nagyobbat, jobb helyen, stb-stb és jó lesz nekem:)
Ezért elkezdtem nézni. Aztán még. Mostmár három vagy négy hét minden délutánánján néztem 1-5 lakást, ki lehet számolni, legalább 30-at láttam.
Az olcsóság miatt sok választásom nem volt, nagyrészt a VIII. kerületben vannak csak ebben az árkategóriában lakások. Persze a VIII-ban sem mindegy, hogy hova, a legolcsóbbak, egyébként legjobb lakások a legrosszabb környéken vannak. Megnéztem azokat is, de azért nem.
Úgyhogy maradt a gettó széle, ami megközelíthető anélkül, hogy be kéne a kerületbe nagyon sétálni. Tehát Népszínház utca környéke pl.
Mindenesetre most úgy tűnik, megvan, Népszínház utca közeli, de Fiumei utca közeli is, így közlekedésileg jó, hogy aztán mennyire lesz jó ott élni, azt nem tudom, de eljutni el lehet oda és a lakás meg jónak néz ki, vagy jóvá lehet tenni.
Hát meglátjuk, adás-vételezés jövő héten várható.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.