Újabban azzal múlatom estéim egy részét, hogy a lassan egy évtizedre visszakanyargó összes felellehető fényképeimet (darabszámra: 35.401) nézem szépen sorjában végig a nagytévén.
És hát persze azon kívül, hogy milyen jó is nosztalgiázni, felmerül pár gondolat.
Hogy mostmár nincs olyan, hogy én úgy emlékszem az olyan, volt, mint...nem, visszanézzük és látjuk, hogy amolyan volt.

Hogy mi mindent fizetnék, ha nem csak 20 éves koromtól lenne ilyen mennyiségű és minőségű fénykép fellelhetően.
Hogy milyen jó, bár teljesen érthetetlen, hogy amikor elkezdtem fotózni, akkor mindenről készült fotó, de tényleg mindenről, van a buszsofőrről is, és egy hét alatt 5-600 képet ellőttünk olyan helyen is, ahol már ezerszer voltunk.
Hogy most meg már vadiúj, teljesen izgalmas helyeken sem lövök el ennyi képet, pedig jobb minőségű is lenne.
Hogy most, hogy a legtöbb embernél olyan mobiltelefon van, amivel jobb képeket tud csinálni, mint 10 éve a fényképezőgépével, mégse veszi elő (vagy csak én nem?).
Hogy régen 200 kB volt egy kép, most 5 MB és csak apró minőségi javulás látszik 130 centis tévén.
Hogy nyilván sose fogok mégegyszer újranézni 35+ ezer fényképet, de most jó, mégha nem is visszakereshető 1-1 kép.
Hogy mennyire rövid idő 10 év (vagy kevesebb), minden részletet vissza tudok idézni, ellenben valószínű, amiről nincs kép, annak nagy része elveszett, és persze senki nem változott semmit, kivéve a kisgyerekek:)