Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2018. december 05. 08:28 - kmaate

USA - Part 2 - Nyugati Part

Day 1. - Okt 23. BP-LAX

Szóval USA-ba eljutni régi álom volt, USA nyugati partjára plána, azon belül a sok szép parkot megnézni meg szinte top3-as. Aztán tolódott, mert kocsi kell, ahhoz ember kell, ember meg, hol volt, hol nem volt, de el is tűnt. És aztán most úgy tűnt, hogy vannak, de aztán nem lettek, de addigra be lett fizetve a piszokdrága repjegy, így meg kellett csinálni pótverzióba.
Szóval hajnalban kelés, mert a gép 7-kor megy, addig ki is kell jutni, kipróbáltuk a 900-as járatot, de sokkal ez sem rövidebb. Varsón keresztül mentem, Varsó meg mint kiderült itt van a szomszédba, szóval az első etap könnyedén ment, legalábbis nem hosszabb, mint kijutni a reptérre. Ott már egy hosszabb várakozás, aztán késve indulás, aztán lassan menés és máris 12,5 órás út, ami közben kb. meghalltam az unalomtól meg a szűk helyektől.

Szóval késve érkeztünk, aztán a busz is késve érkezett, aztán nagy forgalom is volt, így vagy két órás késéssel jutottam be a városba és azon belül is a szállásra, ami meg egy suli melletti párszobás kolesszerűség, ahol volt egy szobám, nem túl szép, de legalább kényelmes és közel a metróhoz. Kulcs a postaládába, emberek a konyhába, de igazából csak feltoltam magam az emeletre be a szobába, fürdés és alvás, ja meg egy reggeli burritó betolása amit még a metrónál vettem, mert éhezés volt jópár órája.

Day 2. - Okt 24. LA

Akkor és azóta is igen rendszertelen volt az alvásom, szóval már hajnaltól tervezgettem a következő napot, vagy éjszaka és utána aludtam, de reggelire elmentem a közeli Jack in the Box-ba, merthogy képről úgy nézett ki, mintha rendes pancake-es reggelit adnának. Hát nem így volt, szerintem kimaradtak dolgok, vagy a sousage az hamburger hús az USA-ba, szóval jól nem laktam.
Aztán elmetróztam a Hollywood Walk of fame sétány elejére, mert amúgy ez jópár km-es. p1010956.jpgItt orral lefelé sétálgattam, be-betérve egy-egy szuvenír shop-ba, egészen a Chinese Theater-ig, ahol valami esemény volt, mert a vörös szőnyeg már lent volt, meg a világítást szerelték, szóval így a Dolby Theater pl. nem volt látogatható, de a kéz és lábnyomokat még meg lehetett nézni. Aztán beugrottam a Hollywood múzeumba, ami nem egy nagy múzeum, de legalább nem is látogatják, így szinte csak egyedül voltam. Az első emelten az ADI stúdió szobrai, maszkjai, mechanikus izéi voltak, ami nagyrészt Alien meg Predator ami igen érdekes nekem, plusz véletlen pont róluk olvasok könyvet is. A második emeleten további filmes relikvia, régi Batmobile, Oscar szobor és hasonlók, közepesen érdekes, inkább jelmezek. A földszint meg szinte teljesen divat de néhány JP3-as és hasonló cucc is volt. És a pincében meg horror cuccok, pl. a Bárányok hallgatnak teljes börtönfolyósója le lett ide rakva, Hannibál ketrecével és a többiekével is, elég hangulatos volt és még egy hasonló folyosó egyéb horrorrelikviákkal.
Innen átbuszoztam a Warner Bros stúdióba, kár, hogy előtte nem szóltak, hogy buszon nem adnak vissza és 1,5 dollár helyett 5 dollár volt a jegy, de legalább megyjeztem.
Itt kis vetítés majd a csoport egy nagyobb csoportos golfautóba került egy túlmozgásos guide-dal aki körbevitt minket a stúdióvároson. Ahol amúgy pont a stúdiókból mutatnak a legkevesebbet, talán pár külső helyszínt, de celebspotingoltam Conan-t és az aszisztenést, majd bevittek egy kellékraktárba, ahonnan a sorozatokat meg filmeket töltik fel, ha bármire szükség van, de amúgy régi filmekből is vannak elég jó prop-ok. Eztán következett a Batmobile garázs, ahol az összes eddigi Batmobile benn állt. Továbbkocsikázva beugrottunk a Lucifer sorozat egy jövő heti díszletébe, majd egy Harry Potter/Justice League kiállításra és a végén még a Jóbarátok és egyéb sorozatok stúdiójába is, ahol egy eper-banán turmixszal zártam a programot.
Namost nekem utána még a helyszínen lett volna programom, mert Conan a kedvenc talkshow host-om, ezért akartam menni mindig felvételre, de kiderült, hogy nem lesz több felvétel, mert formátumot vált. Aztán kiderült, hogy mégis lesz egy hasonló utolsó, amin végülis egy utazós show-jára vesznek fel nevetéseket, de ő is ott lesz és pont eznap lesz és lehet rá nyerni jegyet. Aztán nem nyertem, aztán mégis. Viszont nem lehetett csak úgy odamenni, hanem ki kellett menni a stúdióból, megkerülni a stúdiót (4 km), beregisztrálni a másik oldalon, onnan visszasétálni tömegbe (1,5 km) és így este már Conan-on ültem. Ami Japán utazós tematika, tehát attak japán cukrokat, adtak japános pólót, sapkát, majd volt egy idegesítő beszívott felszopó ember, aki szórakozott és embereket hívott le és persze, hogy engem is, de végül jött Conan, minden szegmens előtt elmondta, hogy mit kell tudni, majd vetítés, a végén meg még sütöttek hamburgert és aztán mehettünk haza, ami nem volt egyszerű, mert közbe bezárták a fényképezőm és az őr meg elment körbenézni a stúdióba, szóval majd egy órát vártam még és éjjel volt, mire hazaértem, de hát így kell igen durván aktívan kezdeni a kirándulást.

Október 25 - csütörtök LA
Reggel bementem a belvárosba, reggeliztem egy Subwayt a Bradbury buildingbe, ahol csináltam is pár képet, de csak az első lépcső tetejéig engednek be turistákat. Aztán el és átsétáltam a Secund street tunel-en, ahol megannyi film alaugjelenetét forgatták, majd fölötte elsétáltam a Disney Concert Hallig és mellette a Board múzeumig. Ide volt ugyan két jegyem is, de csak délutánra, így kénytelen voltam beállni a hosszú sorba és gyakorlatilag több időt is töltöttem a sorban, mint magában a múzeumban. Ami amúgy érdekes meg modern, de talán egy kezemen meg tudom számolni ami érdekes a többi csak festmény ami nem köt le. Az óriás szék meg óriás szobrok meg miniatúr realista szobrok és videó installációk érdekesek voltak, de hát hamar be tudom fogadni én az ilyet.:)
Eztán feltömegközlekedtem a Griffith Observatory-hoz, ami önmagában is cél volt, rengeteg filmet forgattak itt, jó is a kilátás a városra de főleg a Hollywood jelet kellett megnézni innen, mert máshonnan meg túl sokat kellett volna sétálni.
Szóval itt bolyongtam majd go home, ahol volt másfél-két órás szünetem és aztán visszamentem Uber-rel a Staples centerhez fényképező nélkül, mert azt nem engedték volna be. És hát Lakers meccs. Legfelső sor, így is drága, és még így is elég jól lehetett látni, azzal nem is volt baj. Amivel baj volt az a szék, egyszerűen miniverzió és nem hiszem, hogy ez felfelé csökken, tehát valószínű mindenhol ez volt és tényleg alig tudtam magam bepréselni és nálam nagyobb emberek is voltak ott, teljes nonszensz és amúgy is kicsi a hely, de minden Arénában, Pesten is kicsi a hely és ettől meg fáj a lábam, rosszabb még a repülőknél is. Node a meccs. Lehetett látni és nyertünk is, kicsit talán sok volt a szünet benne és talán nem is kötött le teljesen, de abszolút élmény volt. img_20181025_220613.jpgUtána meg kaland hazajutni, mert wi-fi alig, elterelések sok, de ez lett rosszabb következő napokon, úgyhogy ez még hagyján volt. Ismét egy elég aktív nap.

Október 26 - péntek LA
Úgy alakult, hogy ugye nem volt kocsi és sofőr, viszont a Los Angeles-i magyarok csoportban sikerült összeismerkedni egy kedves hölgyel aki némi készpénzért általam megadott útvonalon elvitt és kalauzolt.
Úgyhogy reggel felvettek, első körben elmentünk a La Brea Tar Pits-hez, ami egy természettudományi múzeum és egy mocsár fölé épült, ahol meg vannak mamutszobrok egy mocsártóban. p1020156.jpgNem nagy szám, de azért érdekes. A múzeum egyik oldalán ledobtak, én átszaladtam, a másikon meg fel. Eztán következett a Fox Plaza, avagy a Nakatomi Tower a Die Hard-ból, sok mindent nem lehet látni, de hát mégiscsak ikonikus épület:) Innentől mentünk ki a városból és első körben megálltunk a Paramount Rach-nál. Sok régi western forgattak itt, újabban meg a Westworld-öt, pár utcakép, vonatmegálló és templom, szabadon bejárható, rajtunk kívül talán egy ember ha volt. És hát kb. utoljára láttuk, mert rá egy hétre porig égett.
Eztán mentünk ki Malibuba, első körben az El Matador State Beach-re, ahol szintén pár film már leforgott. Elég ködös volt az idő, de azért látványos partszakasz. Visszafelé Zuma Beach-nél is megálltunk pár Baywatch házikót nézni majd a Point Dume-nél, ami meg Vasember háza a filmekben, de amúgy egy vadregényes kis domb, szakadékkal, körbe lehet sétálni. Aztán Santa Monicán le lettem dobva. Itt végsétáltam a mólón, ettem japán hotdogot, de amúgy semmi extra nem volt, köd és tömeg. Megnéztem a Goliath c. sorozat szállodáját és bárját és jöttem haza és pakoltam be másnapra.

 Október 27. - szombat - LA-Vegas

Szóval reggel kiübereztem egy random utca random háza elé, mert elvileg ott vesz fel a busz és tényleg jött is sokkal később és azzal Las Vegasig utaztam csekély 4-5 óra alatt. Itt vadásztam egy lyft-et, azzal a szállásra mentem, ami a kínai negyedben volt, szintén airbnb, de családi házban. Gyors lepakoltam és visszamentem Vegas elejére a Welcome to the fabolous Las Vegas tábláig és onnan kezdtem el sétálni szállodától, szállodáig vég a Stripen.p1020243.jpg 1 dollárt el is játszottam, de amúgy inkább csak séta volt és közben be is sötétedett, a Bellagio-ig jutotttam, megnéztem a szökőkútas műsort aztán már léptem volna haza. Na innentől kezdődőtt a trükk. Mert lyft-tel mentem volna, ami olyan, mint az uber, csak néhol és néha olcsóbb pláne ha van 50 dolláros kuponod. Viszont wi-fi alig van a városban, ha van, az a szállodáknál van, de a szállodáknál nem vehetnek fel a lyft-esek csak az arra kijelölt helyen, de ott nincs wi-fi. Szóval berendeltem a kocsit, elmentem a helyre és offline várakoztam majd nem jött, majd vissza a wi-fibe és láttam, hogy törölték mert nem voltam ott és 5 dollár fee. Mondom hazudsz, hisz ott voltam. Na, ezt eljátszottam míg Vegasba voltam ötször, rémálom volt, aznap is egy órámba került míg végül Uber-rel hazamentem 3 dollár helyett 8-ért,de már nem érdekelt. Hozzáteszem, mindig ott voltam az adott helyen, hisz én wi-fi nélkül is látom, hol a pont és hol vagyok én és sehol senki.
SZóval késő este értem csak haza, másnap meg már hajnalban indulás messze.

Október 28. - vasárnap - Grand Canyon
A mai nap a Grand Canyon nap volt, kora reggel kivitettem magam az irodához ahonnan a busz indult majd elindultunk délre. Az út kb 4-5 óra volt, egyszer megálltunk egy boltnál, mert nem adtak piát meg reggelit, pedig elvileg az árban benne volt, majd még egyszer ebédelni ilyen büfé rendszerbe. Aztán megérkeztünk a parkhoz. Elvileg két megálló lett volna, de én meg még 3-4 ember ledumálta, hogy akkor mi inkább gyaloglunk A-ból B-be, adja meg azt a 3-x órát azt az alatt simán le lehet sétálni 4-5 mérföldet. p1020342.jpgSzóval ez is lett, a kanyon mellett vég van egy szépen kiépített út, ott pont át lehetett érni, még meg is lehetett állni pihenni meg nézni a kanyont, idő volt bőven. A kanyon meg szép, nem dobtam hátast és nem hűdenagy, de látványos azért. És túrának meg kitűnő, látvány vég emelkedő szinte semmi:)
Visszafelé ugyanaz a menet, csak itt már fizetős lett volna a vacsi meg nem láttam semmi jót az étlapon, úgyhogy olvasgattam majd kiugrottam a KFC-be azt ott vettem valami kaját aztán mentünk vissza a sötétbe, láttuk a kivilágított Hoover Dam-et majd kiugrottam egy randomszállónál és másodszorra már haza is vitt a fuvar:)

Október 29. - hétfő - Las Vegas
A tegnapi kitérő után folytattam Las Vegas felfedezését. Konkrétan visszamentem oda ahol tegnapelőtt befejeztem, vagyis a Bellagio-hoz, azon belül is van egy virágoskert félesége, szerintem művirágokkal pár giant szobor, olyan, mint Dubai-ban a Magic Garden csak kisebb. Sétálgattam tovább egész a Velence szállodáig, ahol a gondolák meg a Velence utca van bent majd újabb ugrással az Old-Vegasig vitettem magam. Azon belül is a Big Rig Jig-hez, ami egy kamionokból készített szobor, de igazából a környék tele volt jóféle szobrokkal és grafity-kkel, úgyhogy itt sétálgattam amíg be nem értem a Fremont street már emberek által is látogatott részére, itt volt Uber múzeum (vagy Lyft?) majd beültem a Hart Attack Grill nevű helyre egy hambira.p1020391.jpg Ez egyrészt arról híres, hogy 158 kg felett ingyen kajálhatsz (nem tudom eldönteni, hogy ez sajnos vagy sem, hogy nekem fizetnem kellett), másrészt meg orvosi tematika, tehát kórházi köppenyt adnak rád, ahogy beérsz. Aztán lehet rendelni burgert egész 8 húsosig, én 2 húsost rendeltem, de az is bőven elég volt. És ha jól értem, ha nem eszed meg akkor megvernek. Legalábbis többeket megvertek. Inkább megettem, csak krumpli maradt:)
Aztán átsétáltam a Golden Nugget hotelbe, mert ott van kiállítva a legnagyobb aranyrög, ami ennyit tud de hát ha már ott vagyok csak megnézem.
És kb. ennyi is fért a napba és még mindig volt egy felesleges Vegas-i napom másnapra.

Október 30- kedd - Las Vegas
Szóval sokminden programom nem volt, de nyitásra elmentem a Hollywood Car Museum-ba, amiről ugyan rosszakat is írtak, de nekem teljesen bejött, végre láttam Kitt-et, sőt kettőt és még egy csomó filmes autót, 90%-ban egyedül is voltam az egész múzeumba, azt csináltam amit akartam. Aztán ebédre a környék legjobb burritóját ettem, de igazából csak egy snassz reggeli burritót majd hazasétáltam. Délután meg pakolásztam össze talán boltban is voltam, de kb. ennyi, semmi különös, pihi.

Október 31 - szerda - Vegas - San Diego
Reggel kifejezetten hideg volt, én hülye meg rövidnadrágban, ráadásul nagytáskával és sokat kellett várni a buszra. Aztán hosszan le San Diegoba, útközbe semmi érdekes, max, hogy még a soffőr se tudta hol vannak a megállói, mert naponta változtatják és csak gps koordinátákat kap.
Szóval leértem délre, ettem egy burgert majd a szállásra mentem. Ami meg szintén airbnb, elég kis aranyos lakás, ráadásnak a lakás előtt medence meg jakuzzi. Előbbi persze hideg, utóbbi persze meleg, így azt választottam, de előtte még elsétáltam a boltba pár itókáért meg hátha látok valami Halloween-t, de utóbbi nem volt. Szóval kis jakuzzi és pihenés, felkészülés a másnapra.

November 1. - San Diego
Reggel elvitettem magam az állatkertbe. Elvileg ez a világ legjobb állatkertje, így mint állatkertgyűjtőnek régóta fájt rá a fogam. Hogy valóban az-e azt nem tudom, még mindig vannak rácsok, elég labirintusszerűen sok szintes, de mindenképpen az egyik legjobb. Kedvencek talán az óriásteknősők voltak, akik már akkor sem voltak picik, mikor száz éve megnyilt az állatkert. p1020537.jpgSzóval itt kóvályogtam csomót aztán ugrottam egyet és máris a USS Midway anyahajón voltam. Ez egy nem is olyan régen kiselejtezett anyahajó, amire meg amibe bepakolták a kiselejtezett repülőket. De igazából nem is ezek voltak az érdekesek, hanem a hajó gyomra. Szűk folyosók, termek, fogalmam sincs hány szinten, de óriásinak tűnt, ahogy egyik lépcsőn le, másikon fel, itt egy konyha itt egy szoba, itt egy posta vagy műhely, szóval abszolút érdekes volt. Utána megettem egy burritót, mert állítólag az is top itt San Diegoban, és hát jó is volt, de lehet nem kell minden kategóriában legjobbakat kikiálltani. Asszem más már nem is volt, hazamentem és pihiztem tovább.

November 2. - San Diego
San Diegoban amúgy valószínű nincs sokkal több, mint amit tegnap megnéztem, így ma egy kicsit messzebb merészkedtem, ami az uber számláján is látszott, így La Jolaba mentem, ami lehet, hogy SD része, de csak, mint LA-nek Malibu, szóval messzebb van a tengerparton. p1020606.jpgAmi egy elég szép tengerpart, inkább sziklás, de nem is ez a lényeg, hanem a fókák. Mégpedig elég sok fóka és nem távol és elkerítve, hanem teljesen elérhetően. Persze azért ne simogassuk, de ott vannak, nagyrészt fekszenek és lustulnak, néhány harcol, néhány uszkál, de 90% csak fekszik, teljesen aranyosak. Szóval itt sétálgattam fel és alá majd elvitettem magam a szállástól 2 km-re lévő Wall Mart-ba, hogy nagybevásároljak, ami igazából sikerült is, mert lett véve egy nadrág meg egy pulcsi és bánom, hogy nem vettem többet de nem fért volna be, meg némi vásárfia.
Aztán már csak pakoltam meg jakuzzi, hisz másnap irány haza...

November 3. San Diego-LAX
Szóval másnap kényelmesen felkeltem, kimentem a buszhoz a busszal elmentem Los Angelesbe, onnan a FlyAway busszal ki a reptérre. Beálltam a hosszú sorban majd a sok magyar susmorgásból értesültem, hogy nem megyek én sehova. Mert a LOT el se repült Varsóból, így innen se fog. Aztán kiderült, hogy más gépre se tesznek át, mert az drága, sőt holnap se megyek el sehova, sőt holnapután is csak éjjel, mert csak és nincs választási lehetőség.
Nyomtattak pár vouchert és elmentem a szállásra, ami a reptéri Hilton volt. Persze a voucherek sem voltak jók, a szállást is elnyomtatták, egy napra kaptam két szállást, nem két napra egyet, de ezt elintéztem recepción, de a kaját is mind másnap lejáróra rakták, így utolsó napra már semmi nem maradt volna. Oké, amúgy sem lett volna semmire se elég, de így két és fél napi kaját már be lehetett osztani másfél napra egy plusz vásárolt étkezéssel. Szóval kimentem a medencerészleghez, pancsiztam a gyerekekkel majd jakuzziztam, összeállítottam a vésztervet, mert így két és fél nappal később értem csak haza, így elég sok mindent kellett intézni.

November 4. LA
Szóval még mindig Los Angelesbe kényszerűltem, de mindentől távol, tiszta ruhák nuku, pénz nuku. Ami egyedül közel volt az Venice Beach, ami annyira nem érdekelt amikor Santa Monicán voltam, hogy kicsit sétáljak, de hát most több időm volt, mint kellett, így buszra szálltam és kimentem. p1020634.jpgIde sportolni járnak ki a népek, gördeszkások, kosarasok, teniszesek, testépítők. Sétálgattam ide-oda, de igazán nem kötött le, úgyhogy az utazással több idő ment el, mint az ott léttel. Innentől újra pihi a szobában és a medencében:)

November 5-6. LA és go home
Szóval ma már hazamehettem, de csak este 22 után, viszont a szállást el kellett hagyni már 12-kor, nagyon meg volt ez szervezve. Szóval délelőtt próbáltam időt húzni, jakuzzi és társai, aztán délkörül elindultam egy nagy körútra a környéken. Elég ipari negyedben voltam így ott sétálgattam, a fő célpont a Randy's Donut volt, ami kimaradt a korábbi LA-s napból, hát most meg tudtam nézni meg kostolni és finom is volt nagyon:)p1020670.jpg Aztán még ebédeltem, bevásároltam, néztem a gépeket a reptér mellett, aztán kimentem a reptérre, vártam végtelen órákat és valamivel kényelmesebben de kedd éjjel már hazaértem vasárnap délután helyett. Kis jatlag, de amúgy nagyobb gondok nélkül meg lett úszva a kaland és pár napja jött is az értesítés, hogy majd küldik a következő repjegyem árát, szóval ha úgy vesszük a legjobban fizetett munka volt a Los Angeles-i túlóra a Hiltonban.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kmaate.blog.hu/api/trackback/id/tr8214370107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása