Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2017. július 11. 15:10 - kmaate

Megakadás majd last minute

A wellness után aztán rajtam kívül álló okok (más balesete) megakasztotta a tervezést, átírta a nyarat és hasonlók, lelassult minden, pedig lett volna program ezerrel. Egy társasjáték még bekerült, legalább az úgymond barátaimat is láttam ebben az évben is.

Aztán persze megint előjött, hogy azért el kéne mozdulni, kéne valami utazás a nyáron, bár elismerem, hogy valószínű ez inkább csak azért mert 10-ből 7 információ utazásról szól nyáron és nap, mint nap kellett lemondanom az egyre jobb és egyre olcsóbbakat. Mivel aztán maradt, hogy vagy egyedül és vagy most vagy soha, és ezt alátámasztotta egy következő héten induló járat elég olcsó jegye is, így előrevettem Dél-Portugáliát, bár amúgy abszolút nem optimális az időszak, hisz már júliusba is átnyúlik, ráadásul egyedül duplája, ráadásul kocsi nélkül körülményes és még drágább, de hát végülis a kimozdulás kellett, a pénz meg volt, így gondoltam érdemes kidobni az ablakon két út árát és mivel végül utolsó utáni pillanatban a cégtől is megkaptam az engedélyt és még addig is csak alig drágult, így pénteken megvettem a jegyeket, hétvégét otthon töltöttem, hétfőn összeraktam a maradékot és kedden már repültem is.

Nulladik nap - Érkezés Faro-ba.

A gép csak délután indult, szóval én is csak dél körül mentem ki, szokásos Loung-ban való ebéd majd egy elvárhatónál hosszabbnak tűnő repülés következett, de tényleg ez a 4 óra majdnem olyan durva volt, mint máskor a 12.
Ráadásul késett is a gép, bejutni a városba meg tömegközlekedéssel viszonylag ritkán lehet, ráadásul rossz helyen is vártam a buszt, mert gondoltam ezer ember nem tévedhet, aki egy helyen vár, mintha jönne a busz, de hát persze, hogy tévedhet, de azért elkaptam a következőt, de hát így is 50 perc várakozás volt. Bent a városban hamar megtaláltam a szállást, mondták, hogy adjak kis időt és kerítenek reggelire valót, mert reggel korán léptem volna, így telefont töltőre raktam és irány a város valami kaja meg pia után. Ezt még találtam is gyorsan, gondoltam 10 perc oda, 10 perc vissza. A visszából viszont lett 40 perc, mert úgy elkeveredtem a sok egyforma utcán a sötétben, pedig vég a szállás körül kóvályoghattam. Mindenesetre felfedeztem így Faro-t is, ha nem is mérte a lépésszámláló.

Első nap - Irány a világ vége

Mivel addig lett kavarva, hogy mehetek-e vagy sem szabadságra, hogy a két nappal azelőtt nézett szállások már nem voltak meg aznapra, így fordítani kellett a sorrenden, így hát már első nap elmentem a legnyugatibb pontjára Portugáliára és onnan jöttem apránként vissza Faro-ba, ami meg a túra legkeletibb pontja. Szóval Lagos-on keresztül Sagres-be buszoztam, de sajnos nem volt a buszos a helyzet magaslatán, így az elsőszámú csatlakozást elkéstem pedig lett volna rá 40 perc, hogy átszálljak, a másodikat is épphogy elkaptam, de az lassabb volt. Persze ráértem egyrészről, másrészről viszont nem, de erről később.
Szóval Sagres-be leszálltam elmentem a szállásra, amit még nem lehetett elfoglalni, így csak letettem a gurulóst és indultam is a túrára. Első állomás 4,5 km-re arrébb volt egy strand és partszakasz, de nem az úton vezetett oda az út, hanem egy lezárt szeméttelep/elhagyatott kemping/lőgyakorlathelyszínen, de legalább embert se láttam. A strandon aztán megejtettem az első strandot is, hát igen hideg volt az óceán, de amúgy kellemes a hosszú séta után. Eztán még lett volna 2,5 km, gondoltam azt már út mellett és papucsban megteszem és bár hosszabb volt így, mint a másik szakasz, de vég a part mellett volt, szóval elvoltam. Viszont a végállomásról napi két busz jön vissza, az utolsó az szépen alkalmazkodott volna hozzám, ha egy órával előbb vagyok, ha elértem volna a csatlakozást, de hát így pont elment az orrom előtt. Mindenesetre elértünk a világ végére, itt van az utolsó német hot-dog is, ettünk egyett, kaptunk hozzá oklevelet is. Volt még egy kisebb világítótorony pár szikla aztán elindultam visszafelé._dsc6221.jpg

Eddigre már azért kezdett elegem lenni, valahogy nem akartam még 7-8 km-t sétálni az út mentén, félig vizes cuccokba, de azért egy 2-őt megtettem közben próbáltam stoppolni, de hát még mindig nem az a nemhez tartozó vagyok, akiket felvesznek. Aztán bementem egy étteremszerüségbe, hogy ugyanmár nem tudnának hívni egy taxit. Tudtak, így 10 euróm bánta, de az utolsó 6-7 km-t már úgy tettem meg. Szállás elfoglalása, pihenés még este egy kis medencézés is belefért.

Második nap - Sagres

Bár előző nap is Sagresből sétálgattam, de mára maga a város maradt. Kisétáltam reggel az egyik kinyúló földnyelvre, elvileg valami kilátó plató is volt a végén, de igazából a végéről pont nem lehetett látni semmi érdekeset, de addig eljutni látványos volt, közben meg érdekes madarak dronoztak az ember előtt, érdekes kék virágok voltak mindenütt, szóval jó séta volt. A földnyelvről aztán lehetett látni a másik földnyelvet kb 2 km-re, a kettő közt meg volt egy öböl stranddal.

_dsc6244.jpgSzóval átsátáltam innen oda, ott pedig a Sagres-i erőd volt, ez már belépős, de nem sok és kb. pont annyit ér. Egy erődfal van, bent meg ugyanolyan földnyelv, mint az előző annyi, hogy a közepén még van egy világitótorony és talán szebbek a sziklák is lefelé. Itt már elég durva szél volt ami lassította az amúgy is lassú tempómat, mert tegnap sikerült a rejtett napsütésben rák pirosra égni arc, láb meg kar terén. Mindenesetre az idő max a szörfösöknek kedvezett így a strandolás a tengerben kimaradt, ahogy egyébként az ebéd is, mert mindkét kinézett étterem zárva tartott aznap, viszont maradt pihizés, regenerálódás és medence azért volt az óriáslakosztályomtól 10 méterre, bár hasonlóan hűvös, mint az óceán.

Harmadik nap - Lagos

 Szerencsére a buszmegálló szinte a szálloda előtt volt, így sokat nem kellett húzogatnom a táskát, ellenben várni kellett majd egy órás buszozás következett Lagosba. Közben felhívott az ottani szállásadó, hogy jött neki az ötlet, hogy a buszállomáson megvár kocsival és elvisz a szállásra és megmutatja közbe a várost. No ezt viszont örömmel fogadtam, mert viszonylag messze lett volna a szállás. Így viszont ott voltam időben, ez ilyen megosztott szállás volt, bár saját szoba, és egyből a folyóson a wc, amúgy meg senkivel sem találkoztam, bár éjjel a szomszéd szobába azért eléggé zajongott a kissé kapatos hazatérő.

20170630_152547_richtone_hdr.jpg
Node a lényeg, hogy a szállást elfoglaltam, majd besétáltam a városba, óvárosba, hogy keressek valami ebédelni valót, ami egy burritó hely lett, kicsi, de izletes burritóval. Még bolyongtam kicsit az órárosban, majd a part mentén strandról-strandra jártam. Itt tényleg van vagy 10 strand is a városba, mindegyik jóféle sziklaalakzatokkal. Mindenesetre bár itt is sikerült eltévelyegni, de azért kiértem a szokásos kis félsziget csúcsára, ahonnan szép körpanoráma volt, közben meg még rengeteg magyarral is találkoztam. Innen folytattam az utamat nyugatra még a part mellett egész az utolsó strandig. Itt a strandok mind többszáz lépcső alján vannak, ez is így volt, de legalább nem voltak sokan, így lett fürdés majd gyalogoltam haza. Egy üres bolt volt csak út közben, kajálda semmi, estére meg nagyobb szélviharokat is kaptunk, így rohangászhattam minden ablakot meg zsalugátert becsukni.

Negyedik nap - Portimao

Valamikor az előző nap egy hirdetésben láttam az Uber-t, rákerestem és kiderült, hogy itt még van, ami amúgy életmentő lett volna pár nappal ezelőtt, de komfortfokozatnövelőnek most is megtette. Szóval már reggel a 2,5 km böröndhúzogatást kiváltottam pár euróval és mentem a buszállomásra. Sajnos közben kiderült, hogy hétvége van, így teljesen más a menetrend, de kis késéssel és még több lassúsággal sikerült eljutnom Portimao-ba, csak nem a megfelelő megállóba, így onnan még helyi közlekedést kellett keresnem, hogy lejussak a partmenti szállásomra. Itt nem időztem sokat, mert nagyrészt az jött le, hogy Portimao szép és jó, de Alvor jobb, ami meg egy 6-7 km-re arrébb lévő település. Így sétálni indultam, hogy buszt keressek, ez nem lett meg, de nyomtam máris az Uber-t és fél óra múlva már Alvor-ban voltam. Itt sem maga a település volt érdekes, hanem a tengerparton illetve a valahol a préri és a mocsár közti területhez hasonlító részen egy hajópadlós ösvényt építettek kb 5 km hosszan és kanyargósan. Igazából jobban hangzott, mint amilyen valóban volt, de azért végsétálgattuk aztán meg tovább a parton ismét jóféle sziklás strandokat keresve. Amikor a végéhez értem, de még lett volna 4 km, akkor benyomtam az Uber-t és jött is az ajándék fuvar, mert valahogy elbénázta a nő, nem is jó helyre jött, aztán kinyomta, hogy törölve a fuvar, de elvitt ingyenből, így visszajutottam a városomba.

_dsc6321.jpg

Kis pihenés után viszont már mentem le strandolni és végre sikerült törölközőt is vennem, mert eddig anélkül oldottam meg a dolgokat.

Ötödik nap - FIESA

Reggel kerestem egy reggeliző helyet, ahol majdnem angol reggelit adtak, csak a gomba maradt ki, de a kolbász ugyanolyan rossz volt, mint a legtöbb angol reggelis helyen beleértve Angliát is. Eztán kisbusz, nagybusz és letettek egy kisváros elhagyatott utcájában Pera-ban. Ahol kellett is lennem, merthát ez a legközelebbi pont a FIESA-hoz, ahova meg nem megy busz, tehát vagy van kocsid, vagy nem mész. Vagy benyomod az Ubert és 2 euróért odavisz. A FIESA egy homokszoborpark.

_dsc6340.jpgMinden évben új szobrok, nagy terület, nagy szobrok, tényleg minden zenei, filmes, állatos és egyéb témák, nekem nagyon tetszett utána még beszélgettünk a jegyárusitó sráccal aki picit tanult Pesten is anno. Innen ismét Uber és irány a szállás, ahova kb. 13-kor érkeztem. Itt közölték, hogy 14-től lehet, addig várjak. Mondom oké, olvasgattam a recepció közelében, majd 14-re odamentem, hát lehúzták a rolót. Vártam még majdnem 15-ig, akkor már tényleg az étteremből hajtottam fel egy embert, hogy ugyanmár mi a tök van. De aztán megkaptam a szobám, bár netet nem adtak hozzá, de amúgy rendben volt. Innen aztán kb 500 méterre volt a strand, lesétáltam fotozni meg fürdeni, tényleg élvezetes volt.
Este meg mert kellett egy kis környékismeret a buszmegálló miatt, így még egy hambira beugrottam egy étterembe és ez úgy emlékszem már egész pofás kis kaja volt.

Hatodik nap - ha jó

Előző nap vettem észre, hogy a nap kapkodásban rossz napra foglaltam és fizettem ki a hajókirándulást, de szerencsére még elértem valakit este 8-kor zárás előtt és voltak oly kedvessek, hogy át tudták rakni az időpontot egy nappal előrébb. Így hát délután hajókáztam. Az állomás kb 5 km-re volt, így elvileg busszal mentem volna, de aztán meggyőztem magam, hogy sétálni kell és így a part menti dzsumbujban vágtam neki Albuferia-nak. Ami részben jó is volt, az egyik legjobb partszakasz, rejtett beach-ek, lyukas sziklák és hasonlók, másrészt viszont elég veszélyes terep is, volt ahonnan vissza kellett fordulnom, mert 240 centit nem akartam lefelé ugrani, bár a táskámat már ledobtam. Mindenesetre a táv 70%-ánál úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt és inkább strandolok, ami amúgy nem férne bele az időbe. Strandolni nem lehetett igazából mert akkora vihar volt, így csak állt az ember a vízben, a hullámok meg nyakig beterítették vagy fel is döntötték, elég durva volt. Innen szokásos Uber megoldással bejutottam az utolsó km-t. Viszont közölték, hogy hát valóban viharos a tenger, a hajó elindul, de egyrészt mindenki tengeribeteg lesz, másrészt meg a barlangokba nem tudnak bemenni. Ennek ellenére mindenki jött, akinek jegye volt, én se fordultam vissza. Kb. másfél óra oda, óra vissza volt a program és a Benagil barlangig el is mentünk, kicsit túl is rajta, de sokmindent a barlangokból tényleg nem lehetett látni, a part mérsékelten érdekes volt, visszafelé meg mindenki rosszul, én meg csak unatkoztam.
Visszatérve a szállásra még kimentem a partra a másik strandhoz, ami közel van, kevesen is voltak, de okkal, mert fürödni nem lehetett csak hullámállni itt is, illetve rengeteg kagylót sikerült zsákmányolni.

Hetedik nap - lakatlan sziget és go home

Aztán haza kellett menni. De a repülő csak este 7 felé ment, úgyhogy előbb bebuszoztam Albuferia-ba, onnan elmentem Faro-ba és befizettem egy hajós kirándulásra a Faro-t körbevevő vizekre. Mielőtt azonban elindultam volna még volt egy órám, így rohamléptekbe visszamentem ahhoz a templomhoz, ahol első nap már mászkáltam eltévedésből, most viszont célzottan, mert kiderült, hogy van koponyás része, ígyhát azt meg kellett nézni. És valóban, bár nem olyan nagy koponyatemplom, mint a Prága környéki, de volt egy terem, ami csontokkal és koponyákkal volt teljesen fedve.

_dsc6478.jpg
Aztán vissza a kikötőbe és egy pici, de luxus katamarán-csónakkal mentünk, két pár, a kapitány meg én. Előbb lekövettünk pár madarat majd kikötöttünk egy egyfős szigeten, legalábbis annyian lakják, de amúgy fürdésre alkalmas, így oda járnak Faro-ból. Itt sétáltunk kb. fél órát majd újra hajóba és egy másik szigetre mentünk, ahol az egyik pár befizetett a kapitány által ajánlott menüre, mi hárman meg kóvályogtunk a kb. 20 perc alatt körbejárható szigeten, amire hagytak egy órát és még késett 20 percet, szóval volt egy unalmas órám, ami alatt újra le tudtam égni persze, hiszen árnyék nem nagyon volt.
Innen vissza Faro-ba majd ki a reptérre egyből és inkább ott vártam, főleg, hogy a telefonom már lemerült délelőtt és tölteni meg ott is nehéz volt, de hát az utazáshoz meg szükséges. Éjfél után értem haza majd busszal próbáltam hazajutni, de valahol elcsúszott a menetrend, így végül a 32-esek terétől a Blaha felé majd onnan haza is gyalog mentem, húzkodva a csöndes éjszakába a böröndöt és érkeztem haza.

Utózenge

Másnap még elmentem forgatni egy Mila Kunis-os krimi-vígjátékba Ferihegyre, unalmas volt, de legalább hosszú, kiolvastam könyben egy könyvet meg hát láttam Kunis-t sokszor.
Később kiderült, hogy nem csak az utazásban volt last minute, hanem magánélet egy részében is és tegnap még egy elég jót minigolfoztunk egy pincehelyiségben de a nyárnak elvileg még nincs vége.

20170724_171408_szent_istvan_korut.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kmaate.blog.hu/api/trackback/id/tr6112657335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása